A gyakori magömlés véd a prosztataráktól

Több mint 30 ezer férfi életét követték a kutatók csaknem húsz éven át. Azt találták, hogy a gyakori ejakuláció, különösen negyven éves kor után jelentősen csökkentette a prosztatarák kialakulásának esélyét – írja a vs.hu.

A portál szerint amerikai kutatók 31 925 ezer férfit vizsgáltak meg, illetve kérdeztek ki három alkalommal 1992 és 2010 között. A havi ejakulációk átlagos gyakoriságát 20 és 29, 40 és 49 kor között, valamint az elemzés elkészítése előtt rögzítették.

A csaknem 20 év alatt 3839 férfi betegedett meg prosztatarákban, vagyis a megkérdezettek 12 százaléka. A legtöbb prosztatarákos azok között volt, akik havonta 8-12 alkalomról számoltak be, ezen felül azonban drasztikusan csökkent a számuk.

A kutatók összesítése szerint, azok, akik havonta 21-nél több magömlésről számoltak be 20 éves koruk után 19 százalékkal ritkábban betegedtek meg prosztatarákban, mint azok, akik legfeljebb hét alkalomról. 40 éves kor fölött a megbetegedés kockázata még kisebb lett.

Ez „nem jelenti azt, hogy ha nem használod, elveszíted”, mondta az European Urology című szaklapban megjelent tanulmányról az AFP által megkérdezett urológus kutató a washingtoni egyetemről.

A kutatást az amerikai Harvard egyetem közegészségügyi karának - Harvard T.H. Chan School of Public Health – munkatársai végezték. Jennifer Rider, az orvoscsoport vezetője szerint az eredményeket további kutatásokkal kell megerősíteni, de a biztonságos és rendszeres szexuális élet jó módszere lehet a rák kockázat csökkentésének.

A magömlések gyakorisága az általános egészségi állapotot is tükrözi a kutatók szerint, ugyanis nemcsak a prosztatarák előfordulása volt ritkább, hanem az elhízás, a túlzott alkoholfogyasztás, a mozgásszegény életmód, sőt, a válás is – írja a vs.hu.

Kimaradt?