Kétezer éves gabonából újrafőzték Jézus korának söritalát Jeruzsálemben

Egy kicsiny jeruzsálemi sörfőzdében a Tel-avivi Egyetemtől kapott gabonából előállították a Jézus korában fogyasztott sört - közölte kedden a Háárec című újság.

Az ókori sör újraélesztésének gondolata akkor fogant meg az ötféle helyi sörkülönlegességet gyártó jeruzsálemi Herzl sőrfőzde két fiatal tulajdonosának fejében, amikor néhány hónapja egy újságcikkben arról olvastak, hogy a Tel-avivi Egyetem kutatói az izraeli Ros Pina nevű falu melletti földeken talált ősi gabonafajta segítségével elkészítették az évezredekkel ezelőtti "ősgabona" genetikai térképét, és birtokukban vannak a korabelihez hasonlatos gabonaszemek. 

​Az egyetem kutatói átadtak öt kiló ősgabonát a kísérlethez, amiből a sörfőzdében húsz liter sört sikerült előállítani. A sörfőzde tulajdonosai barátaikkal elkóstolták szinte az egész kísérleti eredményt, mára mindössze egy üveg maradt belőle mutatóba. 

A nagyon száraz, erős illatú és sziruphoz hasonlatos nedű elfogyasztása után a sör jeruzsálemi szerelmesei azt állítják, megértették, miért a bor, és nem a sör lett a zsidóságnak a szombati áldáshoz és az ünnepi szertartásokhoz azóta is fogyasztott szakrális itala.

Az egykori összetevőkből tíz nap alatt előállított, meglehetősen zavaros állagúra sikerült háromszázalékos alkoholtartalmú ital meglepetést okozott: a kóstolók szerint más sörökhöz nem hasonlítható, erős méz- és áfonyabogyó-íze lett - édesítőszer és a gyümölcs hozzáadása nélkül.

Noha a kísérlet eredménye különleges állagú és ízű, a gyártók szerint a piacon eladhatatlan, és így egyszeri alkalom lett a Jézus-korabeli ital előállítása. 

Az Egyiptomból Izrael földjére hozott sör nem volt ismeretlen ezen a területen az ókorban: az izraeli régészek tavaly jelentették be egy 5000 éves, kora bronzkori sörfőzde feltárását Tel-Avivban, és a tárgyi emlékek mellett a Biblia szövegei is több helyen említik a sör fogyasztását.

Egy kicsiny jeruzsálemi sörfőzdében a Tel-avivi Egyetemtől kapott gabonából előállították a Jézus korában fogyasztott sört - közölte kedden a Háárec című újság.

Kimaradt?