Tőkés László ismét védelmet kért maga és a magyar közösség számára

Tőkés László ismét védelmet kért Magyarországtól és a nemzetközi közösségtől maga és az erdélyi magyar közösség számára egy hétfői nagyváradi sajtótájékoztatón.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét is betöltő EP-képviselő kijelentette: immár az antiszemitizmushoz és a cigányellenességhez fogható méreteket ölt a magyarellenesség, melynek „kimeríthetetlen forrásai vannak Romániában”. Példaként a székely szabadság napja marosvásárhelyi tiltakozásán részt vevőknek kirótt bírságokat, a székely szimbólumok elleni folyamatos zaklatásokat, és a székelyföldi városok polgármesterei ellen indított ügyészségi eljárásokat említette.

A „magyarellenesség tiszta eseteiként” vette azonban számba azt is, hogy a bukaresti törvényszék elutasította a kártérítési keresetét a Securitate kommunista politikai rendőrség volt tisztjeivel szemben, akik hazaárulónak és kémnek nevezték egy tévéadásban.

„2013 júliusában, tusnádfürdői beszédemben – az európai kisebbségügyi normákkal összhangban – Magyarország védelmét kértem a határon túli magyar közösségek, köztük az erdélyiek számára. Ehhez hasonlóan, a jelenlegi viszonyok között is magyarországi és nemzetközi, európai védelmet kérek a kiújult és felerősödött romániai magyarellenességgel szemben. Ugyanezt tettem a KMKF múlt heti, budapesti ülésén, amikor is a meghurcolt székelyföldi polgármesterek és a Székely Szabadság Napján való puszta részvételük miatt megbírságolt emberek, vagy a magyar zászlók és szimbólumok használata miatt zaklatott önkormányzati tisztségviselők védelmében emeltem fel a szavamat” – mondta Tőkés.

Kapcsolódók

Kimaradt?