Megbírságolták a szovátai polgármestert a székely zászló miatt

A székely zászló eltávolítására és pénzbírság megfizetésére ítélte a törvényszék Péter Ferenc szovátai polgármestert.  

Lucian Goga Maros megyei prefektus az Agerpresnek elmondta: a prefektúra azt követően fordult a bírósághoz, hogy a polgármester nem tett eleget a zászló eltávolítását illető felszólításuknak. A 2014 decemberében született ítélet a székely zászló eltávolítására kötelezte a polgármestert, ami a prefektus szerint máig nem történt meg. Goga tájékoztatása szerint ekkor azt kérték a bíróságtól, hogy a minimálbér húsz százalékának megfelelő bírságot rójon ki az elöljáróra, e mellett pedig a lobogó eltávolításáig napi ezer lejes büntetést is fizettessen vele. „A bíróság végül a minimálbér húsz százalékának megfelelő egyszeri pénzbüntetést szabott ki, de arról is döntött, hogy a városvezetőnek a zászló eltávolításáig napi 200 lejes bírságot kell fizetnie” – idézte a prefektust az Agerpres hírügynökségre hivatkozva a Vocea Transilvaniei.   

Péter Ferenc a döntéssel kapcsolatosan azt nyilatkozta: a kifogásolt zászlót már a 2014-es ítéletet követően eltávolította a polgármesteri hivatal homlokzatáról, ezt pedig közölték is a prefektúrával. „A lobogót elhelyeztük a hivatal egy oldalsó bejáratánál levő egy székely kapura, az ítélet azonban a homlokzatról és nem e kapuról beszél” – mondta a szovátai polgármester. Péter Ferenc közölte: az újabb ítéletet megfellebbezi.

 

 

Kimaradt?