A cigányok királya kezében trikolórral ment szavazni

A romák királyaként ismert Florin Cioabă, aki közösségének vallási vezetője is, vasárnap Szebenben szavazott családjával, abban a reményben, hogy „Isten megfelelő embereket választ a nép élére”.

ciobaszavaz

A szavazóhelyiségbe kisméretű román zászlókkal felszerelkezve érkezett a roma „király család”, ahogyan ez már bevett szokásuk: „Trikolórral jöttünk, mert büszkék vagyunk rá, hogy ebben a csodálatos országban élünk. Egészséget kívánunk a román népnek, sok örömet és jólétet” – mondta Ciobă király.

A romániai cigányság vezetője közölte, soha nem hagyott ki egyetlen szavazást sem, és minden romát arra bátorított, hogy menjenek el, mert az ő szavazatuk is számít. A kérdésre, hogy ő kit választott, így felelt: „A demokráciára szavaztam, a keresztény értékekre, virágzó életet akarunk. Remélem, az Úristen kiválasztja a megfelelő embereket, akik vezethetik ezt a csodálatos népet, amely egy jobb életet érdemel”.

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kimaradt?