Sepsiszentgyörgyön lebontják az őrkői falat

Még idén lebontják az őrkői falat, ígéri Tischler Ferenc, sepsiszentgyörgyi alpolgármester. A helybeliek által „berlini falnak” nevezett betonépítmény hosszában választja ketté a Váradi József utca felső szakaszát. A mintegy kétszáz méteres betonfal még a kommunizmus idején, a ’80-as években épült azért, hogy a városszéli tömbházaktól távol tartsa az állatokat, a sarat és a szemetet.

A fal egyik oldalán rendezett tömbháznegyed áll, tiszta udvarokkal, a másikon a mintegy 1800 fős őrkői roma közösség él sárban és szemétben. Az Őrkő negyed roma lakói korábban többször is kérték a fal lebontását, mert szerintük az a diszkrimináció jelképe. A másik oldalon élők azonban megtartanák a falat, amely megvédi őket a sártól, szeméttől és rendbontásoktól.

Tischler Ferenc alpolgármester szerint az önkormányzat idén tervezi az őrkői fal lebontását, azt már belefoglalták a területrendezési tervbe, amely szerint aszfaltozzák a Váradi József utca felső szakaszát, eltüntetik a betonfalat és helyébe egy méter magas élősövényt ültetnek. Az alpolgármester szerint tárgyaltak már az Őrkő negyed szomszédságában lévő tömbházak lakóival és elmagyarázták, hogy a betonfal nem oldja meg a roma közösséggel való problémákat.

Tischler Ferenc szerint az elmúlt néhány évben több sikeres, a roma közösségnek szánt program is indult Sepsiszentgyörgyön. Korábban Antal Árpád polgármester úgy nyilatkozott az őrkői betonfalnak el kell tünnie, de az a legnagyobb feladat, hogy közpolitikákkal lebontsák a roma és a nem roma közösségek közötti láthatatlan falakat.

 

Kimaradt?