Márton Árpád: öt százalék alatt katasztrófa lenne

Katasztrófa lenne az erdélyi magyar képviselet szempontjából, ha az RMDSZ nem éri elé a szavazatok öt százalékát – jelentette ki a maszol.ro-nak Márton Árpád képviselő.

A politikus emlékeztetett arra, hogy az önkormányzati választásokon jegyzett részvételi arány mellett az RMDSZ-nek a szavazatok 6,4 százalékát kellene megszereznie ahhoz, hogy megőrizhesse jelenlegi mandátumszámát: a 22-23 képviselői és 9-10 szenátori helyet.martonarpad2

Az önkormányzati választásokon az RMDSZ megyei tanácsosi listájára 5,4 százalék szavazott. Ha az akkori részvétel mellett érnék el most ezt az eredményt, akkor 15 képviselője és 6 szenátora lenne a szövetségnek – magyarázta a képviselő. „Ha tehát most még az öt százalék sem lesz meg, akkor ennél is kevesebb honatyánk lesz" – tette hozzá.

Márton Árpád szerint 5 százalék alatti választási eredmény esetében az RMDSZ csak azokban a kerületekben jut majd mandátumhoz, ahol jelöltjei abszolút győzelmet szereznek. „Törvény szerint visszaosztásból is kellene legyen mandátum, de nem lesz szavazat, amit visszaosztani. Vagyis járni jár, de nem jut" – fogalmazott a politikus.

A politikus szerint 5 százaléknál alacsonyabb szavazati arány esetén az RMDSZ-nek a nemzeti kisebbségek 18 fős frakciójánál kisebb létszámú frakciót alakíthat a képviselőházban, a szenátusban pedig megtörténhet, hogy nem is alakíthat frakciót. Emellett fennáll a veszély, hogy a szövetség kimarad egyes szakbizottságokból.

Kimaradt?