Kolozsvár lassan minden téren lekörözi Bukarestet

A bukaresti Colectiv klubban történt tragikus tűzeset óta kihasználatlanul áll a Nemzeti Aréna, és a versenytárgyaláshoz fűződő korrupciógyanúk miatt elhúzódik a főváros új sportcsarnokának felépítése is. Ennek a legnagyobb „haszonélvezője” Kolozsvár lett, ide kerültek át Bukarestből a sportrendezvények, de a kincses város más területeken is lekörözi a fővárost.

Bukarestben nem csak a Nemzeti Arénában nem lehet egyelőre sporteseményeket tartani, de a nincs igazán korszerű sportcsarnok sem. A főpolgármesteri hivatal két éve halogatja a szükséges építési engedély kiadását – építkezésről tehát még szó sincs –, a tenderfüzet kapcsán számos óvás érkezett be, korrupciós vádak is elhangzottak. Az eredmény: megfelelő sportcsarnok hiányában Bukarest nem kapta meg az Európai Torna-bajnokság rendezési jogát. 

A román fővárosból lassan kiszorulnak a rangos nemzetközi sportesemények – ezek pedig nagyrészt Kolozsvárra kerülnek át. A Román Labdarúgó Szövetség hivatalos bejelentése szerint a román válogatott az Európa-bajnokságra való felkészülése során március végén Spanyolországot fogadja. A mérkőzést eredetileg a 234 millió eurós költséggel megépült bukaresti Nemzeti Arénában játszották volna le, most azonban a Kolozsvár Arénában játszanak Iniestáék. Az úgynevezett Elite kategóriás kolozsvári stadion – a bukarestivel ellentétben – valamennyi szükséges engedéllyel naprakészen rendelkezik, a jelenlegi világ- és Európa-bajnoki címvédő sztárjai tehát Kolozsvárra utaznak.

A kolozsvári sportcsarnokban került sor Románia és a világbajnok Norvégia női kézilabda csapatainak küzdelmére, valamint Románia és Csehország FedCup találkozójára is. Február 6-án a Kolozsvár Arénában rendezték meg Románia és Portugália rögbi-válogatottjának mérkőzését az Europa Championship keretében, a kolozsvári sportcsarnokban pedig ezzel egyidőben zajlott Románia és Csehország FedCup női teniszmérkőzés is.

Kolozsvár adott otthon február 20-án a női kosárlabda-válogatott Európai Bajnoki selejtezőjének is, amelyen Románia Törökország válogatottjával mérte össze erejét. Mind a házigazdák, mind pedig a vendégek elégedettek voltak a kifogástalan szervezéssel és játékkörülményekkel.

A sznúker és a torna legjobbjai a Szamos partján

Április 16-17-én kerül sor a kolozsvári sportcsarnokban a FedCup keretében Románia és Németország teniszezőinek összecsapására. A tét: a legjobb nyolc közé kerülés.

Ugyancsak Kolozsvár lesz a gazdája a 2016. évi sznúker Európa-bajnokságnak. A szervező, Adrian Thiess már közölte is, kincses várost azért választották az Eb színhelyének, mert Bukarestben nincs megfelelő sportcsarnok a mérkőzések lebonyolításához. Adrian Thiess személyesen beszélt Emil Bockal, Kolozsvár polgármesterével, és mindent a legnagyobb rendben talált.

Romániának sikerült elnyernie a 2017. évi tornász Európa-bajnokság rendezési jogát. A viadalon több mint 700 sportoló vesz részt. A román küldöttség egyebek között azzal az ígérettel nyerte el a rendezés jogát, hogy az eseményig több mint egymillió lejes beruházással elkészül a 12 ezer helyes, minden igényt kielégítő, korszerű bukaresti sportcsarnok. Ez viszont mindmáig csak terv maradt, az egymillió euróból sem lett semmi, így a rangos tornát szintén a kolozsvári sportcsarnokban rendezik meg.

A 7200 személyes – de szükség esetén 10 ezer nézőt is befogadó – kolozsvári sportcsarnokot 2014 októberében adták át, a beruházás „mindössze” 70 millió lej volt. A sportcsarnokban kosár-, kézi- és röplabda-mérkőzéseket tarthatnak, de nemzetközi ökölvívó- mérkőzések, tornász- és vívóversenyek, asztalitenisz és badminton tornák rendezésére is alkalmas.

A „feltörekvő” Kolozsvár

A Capital.ro szerint Kolozsvár nem csak a sport tekintetében, dee más területeken is felülmúlhatja Bukarestet.  Az átlagfizetések tekintetében Kolozs megye a harmadik helyet foglalja el a romániai megyék között Bukarest és Ilfov megye után. A kolozsváriak átlagbére nem egészen száz lejjel marad csak el a bukaresti átlagfizetésektől.

A növekvő bérek hatása megmutatkozott az ingatlanpiacon is: a lakások évek óta egyre drágábbak lesznek, mindenekelőtt Kolozsváron, de a bérleti díjak is meghaladják a bukaresti szintet. Kolozs megye ipari termelése 2015 első tíz hónapjában 14 százalékkal nőtt, míg Bukarest esetében ez a szám még a 3 százalékot sem érte el.

A fesztiválok fővárosa is

Románia két legnépszerűbb zenei fesztiváljának – az Untold és az Electric Castle fesztivál rendezvényeknek – úgyszintén Kolozsvár és város melletti Boncida nyújt otthont. Az Untold fesztivált az European Festival Awards gáláján a legjobb ilyen típusú rendezvénynek nyilvánították. Kolozsvári zenei fesztivál mindeddig még nem kapott ilyen rangos díjat.

Az Untold fesztivált idén augusztus 4-7. között ismét megrendezik a kincses városban, több mint 150 meghívottal. A fesztivál első alkalommal 240 ezer nézőt vonzott, az idei rendezvényre máris 30 ezer bérletet adtak el. Az Electric Castle fesztivál tavaly több mint 100 ezer nézőt vonzott – 15 százalékuk külföldről érkezett, legtöbbjük Németországból, Magyarországból és Nagy-Britanniából.

Kimaradt?