Visszhangtalan vád: Băsescu hozzáfért a telefonlehallgatások hanganyagához

Máshol talán a Watergate-ügyhöz hasonló botrányt váltott volna ki, idehaza azonban visszhangtalan maradt Adriana Săftoiu egykori elnöki tanácsosnak az a kijelentése, hogy Traian Băsescu hozzáfért a telefonlehallgatások hanganyagához. A volt államfő ezt tagadja.

Traian Băsescu nem véletlenül állította magáról azt, hogy ő az ország legtájékozottabb politikusa. Egykori tanácsosa és bizalmasa, Adriana Săftoiu a minap megszellőztette az Adevărul honlapján elérhető blogján, hogy a volt államfő megkapta a titkosszolgálatok által lehallgatott telefonbeszélgetések hanganyagát vagy legalábbis a beszélgetések átiratát.

Săftoiu erre egy különös eset nyomán jött rá. A Demokrata Párt egyik politikusával telefonon beszélve a volt tanácsos annak a véleményének adott hangot, hogy az államfőt Elena Udrea (az elnöki hivatal egykori vezetője – szerk. megj.) uralja. Másnap az államfőtől mindezt, szemrehányások kíséretében Săftoiu visszahallotta. Kérdésére, hogy honnan tudja mindezt, Traian Băsescu válasza „klasszikus” volt: nem őt, hanem beszélgetőpartnerét hallgatták le. Csakhogy az azóta eltelt időben sem ellene, sem partnere ellen nem indult semmiféle igazságszolgáltatási, bűnvádi eljárás.

„Számomra ennyi elég volt ahhoz, hogy rájöjjek az erőviszonyokra. Megértettem, a lojalitásnak vége van akkor, amikor elkezdődik az őrület, amikor is valaki szeszélyeinek akarja alárendelni az országot (…) Lehallgatni olyan személyek telefonbeszélgetéseit, akik ellen semmiféle gyanú nem merült fel, és azok szövegét politikai döntéshozóknak kiadni, ez az emberi jogok nyilvánvaló megsértését jelenti” – írta Adriana Săftoiu, aki ekkor mondott le tisztségéről.

A nőkről – csak jót

A volt tanácsos szerint Traian Basescu idején dosszié készült mindenkiről, abban a reményben, hogy előbb-utóbb csak kiderül róluk valami. A volt államfő logikája szerint ugyanis mindenki áruló, aki nem ért egyet elképzeléseivel. „A titkosszolgálatok polgári ellenőrzését hiányolva Traian Băsescu voltaképpen önmagát leplezte le” – fogalmazott Săftoiu.

Traian Băsescu tagadja, hogy hozzáfért lehallgatott beszélgetések hanganyagához. De azt nem, hogy az átiratokat megkaphatta. „Nem fértem hozzá hanganyagokhoz” – jelentette ki egy tévéműsorban.

A volt államfő Adrian Săftoiu vádjait ostobaságnak nevezte, szerinte soha egyetlen telefonbeszélgetést sem hallgatott le. Védekezését ezzel zárta: „Vesszek össze egy nővel? Nem tudok! A nőkről – csak jót”. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?