Bűnvádi eljárás indult a belügyi titkosszolgálat nemrég leváltott vezetője ellen

Leváltása után néhány nappal bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Nicolae Gheorghe, a belügyminisztérium titkosszolgálatának (DGIPI) volt vezetője ellen, akit hivatali visszaélésben való bűnrészességgel és sikkasztással gyanúsítanak - derült ki a DNA hétfői közleményéből.

A vádhatóság szerint a DGIPI államtitkári rangú vezetője és három beosztottja több mint 400 ezer lejnyi kárt okoztak a költségvetésnek, amikor a műveleti költségekre szánt keretből vásároltak felszerelést a szolgálatnak, és további 230 ezer lejes kárt, amikor a műveleti források egy részét protokollköltségekre fordították.

Dacian Cioloș miniszterelnök múlt szerdán mentette fel tisztségéből Nicolae Gheorghet és egyik helyettesét anélkül, hogy a közvélemény értesült volna menesztésük okáról. Petre Tobă belügyminiszter leváltásukról azt mondta, hogy "új lendületet" akart látni a szolgálat vezetésében.

A belügyi titkosszolgálat előtt több más állami intézmény vezetőjének szintén a DNA által megfogalmazott korrupciógyanú miatt kellett idő előtt távoznia hivatalából. Míg a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség főügyészét, a legfőbb ügyészt és az adóhatóság elnökét a korrupciógyanú nyilvános bejelentése után mondatták, vagy váltották le, a DGIPI esetében a média csak feltételezni tudja, hogy a szolgálat múlt heti "lefejezése" ugyancsak a DNA-nak tulajdonítható. 

Kimaradt?