Jókora lyukak tátongnak a szociális hálón

Óriási személyzethiánnyal küszködik a szociális rendszer és gyerekvédelem – ismertette Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter a főváros egyik szociális központjában tett látogatásán. Elmondta, idén nincs lehetőség a helyzet orvoslására, csak a határhelyzetben lévő intézmények esetében próbálják növelni az alkalmazottak számát.

szocialis

„Mivel ezen a munkaterületen nagyon alacsony a fizetés, ha a szociális rendszerben dolgozó személyek nem szívből végeznék a munkájukat, még itt sem tartanánk” – fogalmazott Mariana Câmpeanu.

A tárcavezető felkérte a sajtó munkatársait arra, hogy a politikai feszültségek oldódása után, közvetítsenek olyan riportanyagokat, amelyek a romániai életkörülményekre hívják fel a figyelmet, és nem a botrányokat és a közéleti személyiségek magánéletét tartják szemmel.

Újságírói kérdésre válaszolva a miniszter kifejtette: nem lehet egyik napról a másikra tízezer személyt alkalmazni, ezt a lépést a négy éves kormányzati terv kidolgozásakor kell figyelembe venni, amikor több éves költségvetéssel lehet számolni.

2012 első félévének a kielemzése után meglátják, hol tudnak segíteni a jelenlegi helyzeten, ugyanis vannak olyan központok, amelyeket be kell zárni, hogyha hamarosan nem alkalmaznak több személyzetet.

Az elöljáró kiemelte: egyelőre az előző kormány által hátrahagyott lyukakat próbálják foltozni, és egyengetik amit lehet.

{loadposition otp}A nyugdíjak és állami alkalmazottak esetleges fizetésemeléséről Câmpeanu elmondta: a nemzetközi hitelintézetek képviselőivel tervezett találkozó után, nagyon hamarosan dönteni fognak ebben a kérdésben.

A kismamáknak járó támogatásról ismertette: szeptemberben a parlamenti munka újra kezdése után nyílik lehetőség arra, hogy az anyukák fizetésének 85 százalékára emeljék a pótlékot, ugyanis csak akkor tudják a szükséges jogszabályi változtatásokat meghozni.

Kimaradt?