Belehalt a színpadi akasztásba egy színész

Meghalt a 27 éves Raphael Schumacher olasz színész, aki színpadi felakasztása után kómába esett egy héttel ezelőtt.

A színész az eset óta a pisai egyetemi klinikán feküdt. Csütörtökön állapították meg nála a klinikai halál állapotát. A rendőrség a színi társulat négy tagja ellen vizsgálatot folytat emberölés gyanújával, de továbbra is fennáll az öngyilkosság lehetősége.

Az eset a pisai Teatro Lux kertjében történt, a Miraggi (Káprázatok) című, zártkörű előadás közben. Az egyik néző vette észre, hogy az akasztási jelenet után a színész fán lógó teste furcsán rángatózik.

Az olasz lapok idézték a színtársulat vezetőit, akik elmondták, hogy az eredeti terv szerint a jelenet végén a színésznek egy vaklövéssel kellett volna véget vetnie az életének, de Schumacher a rendező és a színésztársak tájékoztatása nélkül az utolsó pillanatban önfelakasztásra változtatta a színlelt öngyilkosság módját.

Elképzelhető azonban, hogy ehhez nem voltak meg a megfelelő biztonsági intézkedések.  

A BBC egy korábbi tudósítása szerint az egyik színész elmondta, hogy a huroknak hamisnak kellett volna lennie, és egy hámnak kellett volna elkapnia Schumachert az akasztáskor.

Kimaradt?