Cseresznyés Pálra emlékezik az RMDSZ

Pénteken temetik Cseresznyés Pált, Marosvásárhely fekete márciusának ismert alakját. Az RMDSZ így emlékezik róla.

A romániai magyar közösség sötét időszakának, 1990 véres márciusának szimbolikus személyiségét, több rendben meghurcolt áldozatát, Cseresznyés Pált ma helyezik örök nyugalomra Marosvásárhelyen. Búcsúzik tőle megrendülve a Romániai Magyar Demokrata Szövetség.

Tisztelettel hajtunk fejet szenvedései és bátor helytállása előtt. Cseresznyés Pál elmúlásakor arra is emlékezünk, hogy a hazai igazságszolgáltatás 26 éve tartozik neki és a teljes magyar közösségnek a marosvásárhelyi történésékre vonatkozó igazság feltárásával, napvilágra hozatalával.

Koncepciós per áldozata volt, akit hatévnyi szabadságától fosztottak meg úgy, hogy az őt inkrimináló bizonyítékok hitelessége és egyértelműsége mai napig is vitatott. Mindezek ellenére, embersége arra sarkallta, hogy megbocsássa az őt ért igazságtalanságot, és azt, hogy a többségi nemzet ellenségeként megbélyegezték, meghurcolták. „Mindenkinek megbocsátok, az igazságszolgáltatást pedig a jó Istenre bízom, rendelkezzék mindazok felett, akik másnak rosszat tettek” – fogalmazott a szenvedéseiről szóló memoárjában.

26 évvel a marosvásárhelyi történések után az igazság feltárása a hazai igazságszolgáltatás hatásköre, egyszersmind felelőssége is. A több mint negyedszázados tartozás honorálásának követelése mellett azt is ki kell mondanunk: Cseresznyés Pál áldozathozatalának egy korszak végét kell jelentenie Romániában, a magyar embereknek pedig biztonságban kell érezniük maguk szülőföldjükön.

Nyugodjon békében, emléke legyen áldott!

Vigasztalódást gyászoló szeretteinek!

KELEMEN HUNOR

szövetségi elnök

Kapcsolódók

Kimaradt?