Bírósági felügyelet alatt marad az „oltyán terrorista”

Bírósági felügyelet alatt marad a dzsihadista propaganda terjesztésének gyanújával decemberben őrizetbe vett, majd szabadlábra helyezett craiovai fiatal.

A Digi24 televízió beszámolója szerint a 17 éves középiskolai diákot újabb elmeorvosi vizsgálat alá vetik. A felügyeletével megbízott ügyészek szerint ugyanis magatartása a Bukarestből történő hazaengedése után sem változott: továbbra is támogatja az Iszlám Államot.

Mint ismert, a fiatalt december 8-án vették őrizetbe és szállították a fővárosi rendőrség fogdájába. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészek kiderítették róla, hogy készen állt harcolni az Iszlám Állam oldalán és mártírhalált halni a terrorszervezet céljaiért. A középiskolás diák internetes forrásokból dokumentálódott a házi készítésű bombákról, a világhálón gépfegyverek beszerzési lehetőségeit böngészte, sőt fel is vette a kapcsolatot szíriaiakkal, akinek szállást ajánlott fel Craiován.

Másnap a fiút bírósági felügyelet alá helyezték, és hazaengedték az anyjával. A nő a gyermekét ártatlannak tartja. Az Agerpres beszámolója szerint a sajtónak elmondta, fiának egyetlen bűne, hogy „beleszeretett az iszlám vallásba”.

Kapcsolódók

Kimaradt?