Százezrek ünnepelték a napkeleti bölcsek érkezését Spanyolországban

Látványos parádé keretében érkeztek meg a napkeleti bölcsek, Gáspár, Menyhért és Boldizsár több spanyol nagyvárosba kedd este, és országszerte százezrek, főként családok vonultak az utcára, hogy részt vegyenek a Cabalgata elnevezésű felvonulásokon.

A városokban gyerekek lepték el az utcákat, az esemény ugyanis leginkább nekik szól. Spanyolországban a hagyomány szerint a Vízkereszt előestéjén érkező három királyok, akik ajándékot vittek a szenteste világra jött kis Jézusnak, most a gyerekeket jutalmazzák.

A bölcsek a felvonulás után, az éj leple alatt, amíg a kicsik alszanak, végigjárják a házakat, hogy január 6-án reggel ajándékok várják a gyerekeket. Aki nem viselkedett jól szenet, pontosabban szén formájú cukrot kap.

A királyok érkezése óriási fieszta mindenhol, de az egyik leglátványosabb rendezvény Madridban zajlott, ahol a belvárost átszelő sugárutat 3,5 kilométer hosszan lezárták. A menet útját kordonok szegélyezték, ezek mögött pedig rengetegen várták a számtalan érdekességet és látványosságot.

Az idei felvonulást motoros rendőrök vezették fel, őket díszegyenruhás lovas katonák követték. Ebben az évben 33 csillogó-villogó, különböző módon feldíszített járműből állt a menet, a nyitott tetejű kocsik közül kimagaslott az a három, amelyről a királyok integettek az összegyűlt tömegnek.

A kocsik között zenészek, táncosok, jelmezes felvonulók haladtak. A tűzoltóság több színes léggömbök százával megpakolt autóval érkezett. A lufikon egy-egy beteg, kórházban fekvő gyerek kívánsága állt, ezeket útközben engedték fel a levegőbe.

A hagyományos cukorkaeső, amelyet rendszerint a járművekről szórnak, ebben az évben elmaradt, mivel az önkormányzat szerint nem biztonságos. A gyerekek azonban így sem maradtak édesség nélkül, a két tonna cukorkát elosztogatták közöttük.

A felvonuláson kétezer statiszta közreműködött, és a napkeleti bölcseket idén először igazi színészek alakították. A látványos tűzijátékkal zárult Cabalgatára 535 ezer eurót költött a spanyol főváros vezetése.

A legrégebbi Cabalgatát a délkelet-spanyolországi Alcoy városában rendezik meg, ahova már a 131. alkalommal vonulnak be parádé keretében a napkeleti bölcsek.

Kimaradt?