A sürgősség mellett esett össze a nő, mégis mentőt kellett kihívni hozzá

Országos visszhangot kapott annak a szatmárnémeti asszonynak az esete, aki kedden a Szatmár megyei kórház sürgősségi részlegétől mindössze 70 méterre esett össze az utcán, mégis húsz percnek kellett eltelnie, amíg orvosi segítséget kapott.

Szemtanúk szerint amikor a nő elterült a földön, az egyik járókelő azonnal a közeli sürgősségre szaladt. Ott azonban azt a választ kapta az ügyeletes orvosoktól, hogy nem tudnak kimenni az utcára segíteni, a beteget mentőnek kell beszállítania a részlegre – számolt be a satmareanul.net.

„A szabályzatunk szerint nem szabad kivinnünk a hordágyat az utcára, ezért kellett kihívni a mentőket. Amikor az eset történt, 20-30 beteg várakozott a sürgősségen. Nem rángathatjuk ki az orvosainkat az utcára, miközben a pácienseikkel foglalkoznak” – magyarázta a B1TV-nek Constantin Demian, a megyei kórház szóvivője.

A kórház igazgatója az orvosok védelmére kelt. „A nő a kórház közelében, de nem az orvosok szeme előtt esett össze úgy, hogy egy ujjukat sem mozdították. Nagy túlzás azt állítani, hogy az egészségügyi személyzet közömbössége miatt bárki meghalhat a sürgősség mellett. A mi orvosaink nem is tudtak az esetről” – nyilatkozta Marcela Papici.

A földön elterült nőt végül húsz perc elteltével mentők vitték be a kórházba. Az orvosok szerint megcsúszott, elesett, és azért ájult el, mert beütötte a fejét, de nincs életveszélyben.

Kimaradt?