Megkezdődött a Tusványos: érkeznek a táborlakók

A Heaven Street Seven koncertjével kedd este megkezdődött a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata. Kedd délután folyamatosan érkeztek a táborozók a tusnádfürdői táborba, ahol este hét óráig már a sátorhelyek több mint fele elkelt - közölte az MTI-vel Izsák Hunor szervező. Hozzátette: a kemping területén található 120 faházat és a településen lévő panziók közül is több mint harmincat már hetekkel korábban lefoglaltak a Tusványos résztvevői számára.

A szervezők - némi iróniával - egy mosolygós medvét választottak az idei szabadegyetem kabalájává, amely a rendezvény plakátjain is megjelenik. Fazakas Imola sajtófelelős az MTI-nek elmondta: a medve "örökös résztvevője" a Tusványosnak, de idén a szervezők megpróbálják távol tartani.

Tusnádfürdő környékén az év más időszakaiban is előfordul, hogy kukázó medvék jelennek meg a településen élelem után kutatva. Idén azonban éjjel-nappal vadőrök járőröznek a tábor körüli fenyvesben, akik szükség esetén kábító lövedékekkel tehetik ártalmatlanná a túl közel merészkedő vadállatokat.

Kulturális és kísérőprogramok szerdán. Az Ismerős Arcok, a Role és Deák Bill Gyula koncertje is szerepel Tusványos szerdai programjai között. A koncertek mellett számos kulturális, gasztronómiai, egészségügyi, szabadidős és szórakoztató program várja a rendezvény résztvevőit, így a többi között fegyverbemutatóval egybekötött rendhagyó történelemóra, Beliczai Balázs humorista műsora és borkóstolás. A Gózon Gyula Kamaraszínház Wass Albert Szille és a tavak népe című meséjét adja elő, és bemutatkozik a Bánffy György Kulturális Szalon. A közönség előadásokat és beszélgetéseket hallhat egyebek mellett a Kárpát-medence egységes turisztikai stratégiájáról, az Erzsébet-táborról, az oktatás szerepéről a gazdaságfejlesztésben, a szerzői jogokról és a szabadságról az interneten. Borsi-Kálmán Béla Megközelítések. Tanulmányok a magyar–román /román–magyar/ kapcsolattörténetről és identitásról című kötetét Bíró Béla mutatja be a hallgatóságnak - olvasható a www.tusvanyos.ro oldalon. Az érdeklődők részt vehetnek szűrővizsgálatokon, láthatnak bűvöskocka-bemutatót, zumbázhatnak, és az elsősegélynyújtás alapismereteit is elsajátíthatják. A Sapientia sátorban algoritmikus táncház, egyensúlyozó pincérrobot és digitális kézmosás-ellenőrző, a PKE sátorban csapatépítő foglalkozások, önismereti játékok és némettanítás, a Keskeny út sátorban élményszínház, filmvetítés és gitárest várja a résztvevőket. A programokat interaktív kiállítás, bélyegbemutató, kalocsai porcelán- és testfestés is színesíti.

{loadposition otp}A tábor környékét egy mezőgazdaságban használatos vadriasztó permettel is beszórták. Hogy mégse hiányozzon a medve senkinek, ezért tették meg a Csürdörmögő névre keresztelt macit kabalaállatnak - magyarázta a sajtófelelős.

Fazakas Imola elmondta: eddig több mint 150 újságíró jelentkezett be a rendezvény sajtóirodáján, a Kárpát-medence valamennyi országából.

A "Tusványos a világ közepe" című rendezvénysorozat hivatalos megnyitója szerdán lesz, többek között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke részvételével.

Kimaradt?