Hivatalos: kórházi fertőzés ölte meg a Colectiv-tragédia több sérültjét

A bukaresti kórházak elégtelen felszereltsége és a személyzethiány közvetve hozzájárult a 63 halálos áldozattal járó Colectiv-tragédia több sérültjének halálához – derül ki az egészségügyi minisztérium hétfőn közzétett jelentéséből.

A közegészségügyi igazgatóság ellenőrei a minisztérium felkérésére abban a tizenegy fővárosi kórházban vizsgálódtak, amelyekben a tűzvész sérültjeit is ápolták. Megállapították, hogy mindössze hat egészségügyi intézmény felszereltsége tette lehetővé a súlyos égési sebektől szenvedő betegek elkülönítését, illetve hétben jutott külön személyzet a kezelésükre.

Ezek a hiányosságok az úgynevezett nozokomiális fertőzéseket segítik elő. Ezek a betegségek egy olyan csoportját jelölik, amelyek a kórházi tartózkodás alatt vagy az abból való távozás után jelentkezik olyan betegnél, akiket nem a fertőzés miatt utaltak be. Ismert, hogy a Colectiv-tragédia több sérültje nozokomiális fertőzésekben halt meg.

A jelentés megállapította azt is, hogy a kórházak vezetői novemberben a valósnál kisebb számú nozokomiális fertőzéses esetet jelentettek a közegészégügyi hatóságoknak. A dokumentum ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a személyzet minden egyes beteg esetében lelkiismeretesen látta el a feladatát, az orvosok nem okolhatók a halálukért.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?