A keresztényüldözésről beszélt Ferenc pápa vértanú Szent István napján

A keresztények üldözésére hívta fel a figyelmet Ferenc pápa a Szent Péter téren szombaton mondott beszédében az első keresztény vértanú, Szent István ünnepén. Ferenc pápa a szavait a Szent Péter téren több tízezres tömeg hallgatta.

Az egyházfő gyakran beszél a keresztények mai üldözéséről, akik a pápa korábbi kijelentései szerint korunkban többen halnak mártírhalált, mint a keresztényüldözések első évszázadaiban. A L'Avvenire, az olasz katolikus napilap őszi adatai szerint emelkedett a keresztények számára nagyon veszélyes államok száma: Irán, Eritrea, Pakisztán, Kína, Észak-Korea és Szaúd-Arábia mellett Nigériában, Szudánban, Szíriában és Irakban is súlyos diszkrimináció és gyakori támadások, merényletek áldozatai. Irakban a kétezres évek elején egymilliós volt a keresztény közösség létszáma, ez mostanra 275 ezerre csökkent. A Fülöp-szigeteken pedig karácsony alatt legalább tizennégy keresztényt gyilkoltak le muzulmán fegyveres csoportok.

A katolikus egyházfő a mai kor mártírjainak nevezte azokat, akik megfogalmazása szerint „sajnos nagyon nagy számban a hit nevében szenvednek el üldözést”. A pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondott beszédében az egyházfő az első vértanú, Szent István példájára emlékeztetett. A szent ünnepnapján írt Twitter-üzenetében Ferenc pápa hozzátette, hogy a keresztények üldözése „sokak szégyenteljes hallgatása közepette folyik”. Arra emlékeztetett, hogy Szent István megbocsátott üldözőinek. „A megbocsátás tisztábbá teszi a világot” - mondta.

Kapcsolódók

Kimaradt?