Meztelen nőkkel harcolnak Kolozsváron az állatok védelméért

Egyedülálló kampányba kezdett az iCare egyesület Kolozsváron, hogy elegendő pénzt gyűjtsön a négylábúak ivartalanítására: olyan naptárt dobtak piacra, amelyen meztelen női testek láthatók háziállatok társaságában.

A naptár eladásából befolyó pénzt olyan egyesületek, fizikai személyek rendelkezésére bocsátják, akik ivartalanítani szeretnék a házi kedvenceket, a kóbor ebeket, macskákat.

A naptár elkészítését három kolozsvári fotósra bízták, akik a Nothing but my pet projekt alatt több fotómodellel dolgoztak együtt. A projektet november 28-án indította be az iCare egyesület, az ötlet a kolozsvári állatorvosi egyetem rektorhelyettesétől, Andrei Daniel Mihalcától származik.

A rektorhelyettes a Vocea Transilvanieinek elmondta, tiszteletben tartották a modellek kilétét, ezért arcuk nem látható a 12 fotón. A cél ugyanis az volt, hogy az állatokon legyen a hangsúly - tette hozzá. A modellek önként jelentkeztek, így akarták felhívni a figyelmet arra, hogy ember, állat és természet összetartozik, az állampolgároknak pedig felelősséget kell vállalniuk az állatokért.  

Az iCare egyesület elnöke, Ramona Axinte elmondta, a pozitív visszajelzések mellett sok kritika is érte a projektet, többen öncélúnak vélték a meztelen női testeket.

Kimaradt?