Elrabolta volt élettársát Magyarországról egy romániai férfi

Szabadlábon védekezhet az a romániai férfi, akit Magyarországon az ügyészség személyi szabadság megsértésével, valamint könnyű testi sértéssel vádol.

A 28 éves férfi az autójába tuszkolta és Romániába akarta vinni volt élettársát. A férfi még Romániában élt a nővel, és gyermekük is született, azonban a nő nyáron elhagyta a családot és Lajosmizsére költözött egy másik férfihoz.  

A romániai férfi szeptemberben utazott Lajosmizsére, ahol összefutott a nővel és új élettársával egy közös ismerősük házában. A találkozás vitába fulladt, ugyanis a nő továbbra sem akart visszaköltözni.

Ekkor a férfi megragadta a nőt a hajánál fogva, és ököllel ütni kezdte. A nő segítségért kiáltott, az új élettársa ekkor közbelépett, de a férfi megragadta a nőt és a kisbuszhoz vitte.

Megfenyegette, hogy megöli, ha nem megy vele haza. Amikor a nő közölte, hogy nem akar menni a férfi ismét ütni kezdte, mire a nő már nem mert ellenkezni és Románia felé hajtottak.

Az új élettárs értesítette a rendőröket, akik a nagylaki határátkelőnél igazoltatták és elfogták a férfit - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?