Cioloș: Bukarest továbbra is ellenzi a kvótarendszert

Románia továbbra is ellenzi a migránsoknak az uniós tagállamok közötti elosztására vonatkozó kvótarendszert- jelentette ki kedden Dacian Cioloș miniszterelnök.

A kormányfő erről kedden nyilatkozott a parlament európai ügyek szakbizottságában, ahol ismertette mandátumát, amellyel képviselni fogja Romániát a december 17. és 18. sorra kerülő EU állam- és kormányfők tanácskozásán. Az országot rendszerint az elnök képviseli az Európai Tanács ülésén, de Klaus Johannis államfő most Cioloșt bízta meg ezzel a feladattal.

Románia szeptemberben az európai uniós belügyminiszteri fórumon Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt a kötelező kvótarendszer ellen szavazott.

A parlamenti szakbizottság nagy többséggel hagyta jóvá a kormányfő megbízatását. Ana Birchall képviselő úgy nyilatkozott, hogy 28-an támogatták a Cioloș által bemutatott álláspontot, ketten ellene szavaztak egy tartózkodás mellett. A Mediafax román hírügynökség szerint ez azt jelenti, hogy a parlament két házának együttes üléséenk már nem kell megvitatnia a kérdést, és nem kell külön bizalmat szavaznia Ciolosnak.

Cioloș közölte, hogy az EU-csúcson a migráció mellett a terrorizmus elleni harc, valamint a gazdasági és monetáris unió megerősítése is terítéken lesz. Rámutatott: a fő téma a migráció lesz, amely az EU-nak egyik fontos próbája, ugyanis az európai közösségnek nem csak szolidaritásról kell bizonyságot tennie, hanem bizonyítania kell, hogy a kényes kérdésekben is képes dönteni.

Úgy vélte, Brüsszel intézkedései eddig többnyire a migráció következményeinek kezelésére irányultak, és kevésbé az okokra. Románia továbbra is szorgalmazza, hogy Brüsszel a migráció okaival is foglalkozzon, és találjon megoldásokat a jelenség ellenőrzésére. Hangsúlyozta, a migránsok állandósított elosztási rendszere nem oldhatja meg a probléma okait, hanem csak a következmények kezelésére alkalmas.

Klaus Johannis elnök korábban a menekültkérdésben az Európai Unió külső határai megerősítésének és a szíriai béke megteremtésének szükségességét hangoztatta.

Ősszel Victor Ponta akkori miniszterelnök kormányát bírálták egyes román politikusok és a román média egy része, amiért Bukarest Magyarország oldalán szavazott az uniós belügyminiszteri tanácskozáson a kvótarendszerről.

Kapcsolódók

Kimaradt?