Saját autója jelentette fel a cserbenhagyásos balesetet elkövető nőt
Saját gépkocsija jelentette a rendőrségnek egy floridai nő cserbenhagyásos balesetét – írja az amerikai sajtó.
A járművet ugyanis olyan vészjelző automatával szerelték fel, amely szenzorai jelzésére baleset esetén azonnal értesíti a rendőrséget, hogy a sofőr bajba kerülhetett, megadva a gépkocsi koordinátáit és az autótelefon számát. Ez a rendszer meglehetősen elterjedt az Egyesült Államokban, mert életeket menthet.
A Cathy Bernstein által okozott balesetben egy személy megsérült, a nő azonban elhajtott a helyszínről. Hazafelé tartott, amikor a rendőrségtől hívták, és az állapotáról érdeklődtek. A nő tagadta a balesetet. Azt mondta, hogy minden rendben van, nem érti, hogy miért jelzett a rendszer.
A rendőrség azonban gyanút foghatott, mert rövidesen felkereste otthonában Cathy Bernsteint. A baleset gyanúját erősítette, hogy a gépkocsi jelentősen megrongálódott az ütközésben, még az egyik légzsákja is kinyílt. A nő végül beismerte, hogy maga volt az, aki balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt. A rendőrök őrizetbe vették.