Csökkent a nagy székelyföldi városok lakossága 2008-hoz képest

Mindössze hat megyeközpont lakossága nőtt 2008-hoz képest az egész országban, máshol mindenütt csökkenést regisztráltak 2014-ben - tájékoztat a HotNews. Vaslui-t, Iași-t, Besztercét, Nagyszebent, Kolozsvárt és Gyulafehérvárt leszámítva az olyan nagyobb székely városok is veszítettek lakosságukból, mint Székelyudvarhely, Csíkszereda.

A városi- és területfejlesztési központ (CDUT) adatai szerint a legnagyobb veszteséget Bukarest és Ilfov megye könyvelheti el, ez pedig azzal is magyarázható, hogy nem fektettek eleget a nagyvárosok környékén fekvő zónák, lakott területek fejlesztésébe. Sokan ugyanis bár Bukarestben találtak maguknak munkahelyet, mégis a fővároson kívül laktak, és ez a jelenség Románia több nagyobb városában megfigyelhető.

Ezen a linken találja azt az interaktív térképet, ahol megnézheti, mennyivel csökkent településén a lakosság 2008-hoz képest. 

2008 és 2014 között mindössze 73 romániai város tudta növelni lakosságát, ami az összvárosok 23 százalékát jelenti, a 2861 községből pedig 830 (29 százalék).

2014-ben 90 olyan települést regisztráltak, amelynek lakossága nem érte el az ezer főt.

Kimaradt?