Lecseréli modelljeit a divatszakma vörös hajúakra

Úgy tűnik, hogy a divattervezők és -ügynökségek ráuntak a barna lányokra és vörös hajú modellekre kezdték lecserélni modelljeiket az őszi-téli szezonban – hívja fel a figyelmet a változásokra a Wgsn.com, mely szerint a jelenség többek között annak is betudható, hogy a divatházak előszeretettel használtak vörös, barna, rozsda és réz árnyalatokat a hetvenes évek stílusát idéző kollekciók tervezése során, ehhez a színpalettához és a hippitrendhez pedig tökéletesen passzolnak a vörös hajú modellek.

A természetes szépségre fókuszáló trend már a nyaralós kollekciókat felvonultató bemutatók alatt felütötte a fejét a divatházaknál, a Louis Vuitton például az extravagáns Palm Springs-i kifutójára szerződtetett vörös hajú modelleket, de hasonlóképpen prezentálta a Gucci új kreatív igazgatója, Alessandro Michele is a divatház 2016-os resort kollekcióját.

Ennek tudatában pedig borítékolható volt, hogy más luxus és fast fashion márkák is alkalmaznak majd vörös hajú modelleket a kampányaikhoz. Így tett például a Zara is, mely Dani Witt-tet szerződtette le, a Dior Natalie Westlinggel dolgozott együtt, míg a 18 éves Agnes Nieske Abma a Céline és az MSGM hirdetéseiben is helyet kapott a szezonban.

Az amerikaiak kedvenceként emlegetett Tommy Hilfiger Julia Hafstromban, a Louis Vuitton Rianne Van Rompaeyban, az Orla Kiely Madison Stubbingtonban, a French Connection pedig a színész- és művésznőként is ismert India Salvor Menuezben látott fantáziát. A 19 éves Rompay reklámozza egyébként a Chanel legújabb illatát is. Kattintson a galériára és nézze meg, hogy milyen hatással voltak a vörös hajú modellek a divatházak kreatívosaira a közelmúltban!

Kapcsolódók

Kimaradt?