A migránsok gyermekeinek integrációját sürgeti az EU
Az Európai Parlament strasbourg-i plenáris ülésén csütörtökön megszavazott állásfoglalásában arra kérte a tagállamokat, támogassák az Európai Bizottság javaslatát, amely szerint az Európai Unió a humanitárius segélyek négy százalékát fordítsa a veszélyhelyzetben és elhúzódó válságokban élő gyerekek oktatására.
Az állásfoglalás javasolja, hogy a befogadó országok segítsék a kiskorúak helyi oktatási rendszerbe való integrálását, mert a tanulás csökkenti annak esélyét, hogy a fiatalok szélsőséges eszmék hívévé váljanak. A képviselők a menekülteket elszállásoló országokat felszólították, biztosítsák, hogy a menekült gyermekek teljes mértékben hozzáférjenek az oktatáshoz, és amennyire lehetséges, segítsék elő a nemzeti oktatási rendszerekbe való beilleszkedésüket. A nemzetközi adományozókat pedig arra kérték, hogy részesítsék előnyben az olyan programokat, amelyek a menekült gyerekek bevonását, illetve a nagyobb fokú beilleszkedés érdekében a helyi nyelv oktatását célozzák.
A képviselők hangsúlyozták: a menekült közösségekben élő tizenéves fiatalok tanulási és beilleszkedési lehetőségei korlátozottak, az ő esetükben fordul elő leginkább az, hogy a fegyveres konfliktusokba katonát toborzók befolyása alá kerülnek. A képviselők ezért a menekülttáborokban élő fiatalok oktatási lehetőségeinek javítására kérik az uniót és partnerországait. Az állásfoglalás szerint az oktatás kulcsszerepet játszik a válságot követő stabilitás fennmaradásában, és csökkenti annak esélyét, hogy a fiatalok, a fiatal munkanélküliek a társadalomból való kirekesztettség érzése miatt a szélsőséges ideológiák felé forduljanak.
Az ENSZ becslései szerint világszerte egymilliárd gyermek él válságövezetekben. A veszélyhelyzeteknek leginkább kitett, ezért az óvodába, iskolába járást nagy valószínűséggel megszakító 3 és 15 év közötti gyerekek – beleértve a menekülttáborokban élőket – számát 65 millióra becsülik, a válság sújtotta országokban mintegy 37 millió általános és középiskolás diák már egyáltalán nem jár iskolába. A válsághelyzetek kezelése terén még mindig az oktatás a legelhanyagoltabb terület, a humanitárius segélyek két százalékát fordítják e célra.
Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos hétfőn közölte, hogy az uniós tagállamok oktatási és ifjúsági kérdésekben illetékes miniszterei újabb oktatási programokat indítanak az EU-n belüli radikalizmus megelőzéséért és a szélsőséges eszmék visszaszorításáért. A biztos elmondta, hogy e programokba be kell kapcsolni az újonnan érkezett menedékkérőket is, hogy elősegítsék beilleszkedésüket. A miniszterek tízmillió eurós támogatást javasolnak e programokra – tette hozzá Navracsics Tibor.