banner_kahA4IWq_WEB maszol_allj meg_2026_09_24-02.png
banner_3NdkJGmT_WEB maszol_allj meg_2026_09_24-03.png
banner_E868yDDL_WEB maszol_allj meg_2026_09_24-01.png

Elkapták a hallgatót, aki a bentlakásban megölte egyetemistatársát

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték azt az első éves hallgatót, aki megölte egyetemistatársát, egy másikat pedig életveszélyesen megsebesített vasárnap hajnalban egy iași-i egyetemi kampuszban.

A húsz éves fiatalembert kedden fogták el szülei lakásában, emberöléssel és emberölési kísérlettel gyanúsítják.

Mint arról már korábban beszámoltunk, feltételezések szerint az Alexandru Ioan Cuza Egyetem három hallgatója között spontán konfliktus alakulhatott ki. Az egyik áldozat a helyszínen hunyt el, miután megkéselték a bentlakásszobában. A másik súlyos sérüléseket szenvedett, többször leszúrták, állapota kritikus.

Az áldozat Moldova Köztársaságból származott, a súlyosan megsebesített, többször is megszúrt társa pedig Neamţ megyéből. Tette után a gyilkos felgyújtotta a bentlakás szobáját, hogy a bizonyítékokat eltüntesse. A füstöt az őr vette észre, aki időben riasztotta az illetékeseket, így a tűz nem okozott nagy kárt.

A kihallgatás során a gyanúsított, Aurelian Giosan ártatlannak vallotta magát, beszámolója szerint egy negyedik személy követte el a bűntetteket, aki szintén a szobában tartózkodott. Vallomása szerint azért menekült el és bujkált a rendőrség elől, mert pánikba esett.

Az ügyészség bizonyítékai szerint az áldozatot, Victor Nourt negyven késszúrással ölték meg, a súlyosan megsebesített, kómában lévő Casian Harpăbe pedig 12-szer döfték bele a kést.  

Kimaradt?