Rekordbírságot kapott a mádéfalvi vasútállomás

Törött székek, füstös falak és fűtetlen, koszos helyiségek – ez fogadja az utazót a mádéfalvi vasútállomáson. A Hargita megyei állomásnál eluralkodott állapotok miatt a fogyasztóvédelemnél már többen is feljelentették az Országos Vasúttársaságot (CFR).

Laurenţiu Moldovan, a fogyasztóvédelem vezetője azt mondta: Mádéfalván az utasok fűtetlen, koszos helyiségek fogadják, ahol semmi különbség nincs a benti és kinti hőmérséklet között. A székekből csavarok hiányoznak vagy kiállnak, a falak mocskosak és füstösek, habár ma már nem is fűtik az ingatlant. Az állomás területén nem működik a közvilágítás sem, éjszaka így teljes sötétség van.

A hatóság ugyanakkor azért is bírságolt, mert a vasútállomás nem rendelkezik az működéséhez szükséges, az Országos Vasúti Hatóság által kiállított engedéllyel. A Hargita megyei fogyasztóvédelem közleménye szerint megyeszerte „rettenetes állapotok” uralkodnak az állomások épületében, főleg a vidéki kisállomásoknál.

A megyében Tusnádfürdőn kívül egyetlen vasútállomás sincs kivilágítva, egyesekbe a víz sincs bevezetve. Madarason az állomás épülete nagyon rossz állapotban van – közölte Cosmin-Sorin Micloş, a megyei vasutasokat tömörítő szakszervezeti vezető.  

Nem csak Hargita megyében, hanem országszerte rengeteg olyan állomásépület van, ahol villanyáram  és fűtés sincs, de a víz sincs bevezetve.

Kimaradt?