Az infrastruktúra kiépítése után befektetőkre vár Szováta

Felújított utcák, járdák és parkolók, kialakított erdei sétányok, a tavakhoz szépen kiépített gyalogutak, rendezett parkok jellemzi Szovátát. A munkálatok még nem értek véget, az európai uniós finanszírozásból kilátó torony épül, a fürdőtelepen turisztikai információs központ segít az eligazodásban. Mindezt év végéig be kell fejezni. Erről kérdeztük Péter Ferencet, Szováta polgármesterét.

Milyen európai uniós projekteken dolgoznak jelenleg?

Most azon a turisztikai információs iroda létesítésén dolgozunk és november végére el is készülünk vele, amire a Regionális Operatív Program 5.3-as tengelyén pályáztunk. Ez egy olyan központ lesz, ahol  a városról és a vidékről minden tudnivaló elérhető, számítógépekkel szereljük fel, az érdeklődő bármikor bemehet, böngészhet. A Danubius Hotel előtt, a park felső felében áll az új épület, amely kevesebb, mint 200 ezer eurós költségvetésből készül el, egy olyan standard projekt szerint, amelyet a minisztérium elfogadott, és amelyet mindenhol ugyanazon típustervek szerint kell megépíteni, berendezni, feliratokkal ellátni, hogy felismerhetők legyenek.

A Só útja projekt is elkészül az idén?

A Só útja projektnek a részét képezi az a 28 méter magas kilátó torony is, amely 50 százalékban már elkészült, de ígéretet kaptunk, hogy december végéig be lesz fejezve. A Só útja projekttel már az utolsó száz méteren tartunk, most helyezzük ki az információs táblákat, végezzük a javítanivalókat. A tervek szerint december 31-ig befejezzük az egész projektet.

Hogy haladnak az erdei utakkal?

A vidékfejlesztési projektek 125B pontjának keretében pályáztunk a 18 kilométer hosszúságú erdei út felújítására. Ez 98 százalékban elkészült, az építő késésben van, át kellett volna adnia, de megígérte, hogy egy héten belül mindent megold és átadja. Összességében hét erdei útról van szó, például, ami a sípályától jön lefele, vagy a sípálya fölötti szakasz, a kilátó torony irányában, a Tivoli 1. és a Tivoli 2. fele, a Bekecskben, a Vágó pataknál és Szakadátnál. 

Elmondható, hogy ezekkel lezárultak a szovátai beruházások, vagy még folytatódnak?

Ez csupán az alap. Lehet, hogy sokkal több projektet sikerült megnyerni, mint más települések és sokkal több mindent sikerült rendbehozni, mert most már víz- és csatornaproblémák a fürdőtelepen nincsenek. A város perifériáján van még egy-két gond, de 90 százalék körüli a városban a lefedettség, ami a vezetékes ivóvizet és a csatornát illeti, az ülepítő állomás, a tároló, a vízüzemek kapacitása, minden úgy van megépítve, hogy kiszolgálja az egész várost. Most már elmondhatom, hogy valóban adott a lehetőség arra, hogy a külföldi-belföldi beruházók jöjjenek, az infrastruktúra-problémákat megoldottuk. De ez nem jelenti azt, hogy végeztünk. Itt most már a növekvő turista létszámot kell valahogy kezelni, új fürdőzési lehetőségeket kell biztosítani, természetesen ez megint további infrastrukturális beruházásokat követel, parkolók növelését, tehát van még bőven tennivaló. Az viszont fontos, hogy a létfontosságú, a gáz, víz, csatornázás elkészült, hogy lehessen tovább a fejlesztéseket, a magánberuházásokat is támogatni.

Vannak érdeklődők, jönnek majd beruházók?

Jönnek, elég sok az érdeklődő a beruházások iránt, keresik a területeket, ahová építkezni tudnak. A következő időszak legnagyobb feladata a fürdőzési lehetőségek bővítése mellett az, hogy a szolgáltatások is bővüljenek. Nem csak az éttermekre, szállodákra gondolok, de arra, hogy a turistáknak legyen elfoglaltságuk akkor is, ha például esik az eső és nem lehet fürdeni. Legyenek olyan szolgáltatások itt, hogy még több turistát vonzzanak ide, ugyanakkor a még több turistának az ellátásáról gondoskodni is tudjanak.

Kapcsolódók

Kimaradt?