Árokba csúszott Magyarországon a romániai autótolvaj a lopott járművel

Mindössze néhány kilométerrel a gépjárműlopás helyszínétől árokba csúszott az eltulajdonított járművel egy román autótolvaj a 43-as úton, Magyarcsanád közelében - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.

Szenti Szabolcs elmondta, a tulajdonos csütörtök délután jelentette be, hogy személyautóját elloptak az udvaráról. A járművet nyitva hagyta, az autóban az indítókulcs is benne volt.

A rendőrök az autót a 43-as és a kövegyi út kereszteződésében lévő körforgalom közelében találták meg. A kocsi lesodródott az útról, és az árokba csúszott. Az autótolvajt, aki csak hámsérüléseket szenvedett, a helyszínen elfogták.

A 41 éves román állampolgár ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfi a kihallgatásán nem tett vallomást - közölte az őrnagy.

Kapcsolódók

Kimaradt?