Rekordot döntött a látogatók száma a tordai sóbányában

Rekordot döntött a tordai sóbánya idei látogatóinak száma: vasárnap az 500 ezredik vendéget köszöntötték, aki kétszemélyes, életre szóló belépőt kapott ajándékként. A fennállása óta még sosem járták egy évben ilyen sokan a sóbányában.

A szerencsés látogató Maros megyéből érkezett, és németországi barátainak akarta megmutatni a sóbányát. A Digi24-nek elmondta, nem számított ekkora meglepetésre, és örül, hogy ő volt a szerencsés ötszázezredik.

A tordai sóbányát 2010-ben nyitották meg újra hatmillió eurós felújítás után, azóta egyre nő a látogatók száma. Ezt nyilatkozta a település polgármestere is: „A felújítás előtt maximum 80 ezer látogatót fogadtunk évente, azóta azonban minden évben több mint 400 ezren voltak lenn a bányában” – mondta Tudor Ştefănie. 

Tavaly például közel 480 ezren látogatták meg a sóbányászati múzeumként is működő létesítményt. A belépti díj felnőttnek 20 lej, nyugdíjasoknak 12 lej, gyerekeknek pedig 10 lej.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?