Gyorsított eljárás a családi erőszak elszenvedőinek védelmében

Elfogadták a családon belüli erőszak áldozatainak védelméről szóló, valamint a közalkalmazotti állások betöltését egyszerűsítő RMDSZ-es törvénymódosító javaslatokat, tájékoztatott Cseke Attila Bihar megyei RMDSZ-es képviselő Nagyváradon.
A módosítások szerint a családon belüli erőszak eseteiben a távoltartási végzéseket a bíróság kimondásuktól számítva öt órán belül kötelező közölni a rendőrséggel, hogy azt minél hamarabb gyakorlatba ültessék, így gondoskodjanak az áldozatok hatékony és gyors védelméről – közölte a politikus. Az ilyen jellegű végzésekről, vagy a bántalmazó esetleges kilakoltatásáról szóló döntéseket eddig legtöbbször hatvan nappal a döntés megszületése után közölték a rendőrséggel.

Cseke Attila arról is tájékoztatott, hogy a közigazgatásban megüresedett állásokat ezentúl az önkormányzatok és más intézmények saját döntésük alapján, központi jóváhagyás nélkül tölthetik be, azzal a feltétellel, hogy költségvetésükben szerepel az illető állást, és nem lépik túl a 2010/63-as sürgősségi kormányrendeletben megszabott létszámot.
„Az RMDSZ parlamenti frakciójának szakmaiságát mutatja, hogy mindkét ház, a szenátus és a képviselőház is egyhangú szavazattal, ellenszavazat nélkül fogadta el ezt a módosítást” – fejtette ki Cseke Attila.

 

 

Kimaradt?