Nem is volt román Mihai Viteazul, a „nagy országegyesítő”?

Mihai Viteazul a diktátor Nicolae Ceauşescu egyik „kedvenc uralkodója” volt, aki úgymond egyesítette a három román országot: Moldovát, Havasalföldet és Erdélyt. Nem véletlen, hogy a kommunista pártfőtitkár kegyeit kereső román filmrendező, Sergiu Nicolaescu filmet is forgatott róla, amelynek egyik jelenetébe – a nagyobb történelmi hűség kedvéért – egy villanyoszlop is belelógott.

Mihai Viteazul származását azonban mindmáig homály fedi, csupán egy-két dokumentum meg néhány korabeli szemtanú utal rá. Kétes származása miatt aligha örvendhetett az akkori uralkodói családok és nemesek rokonszenvének, ahogyan azt a 19-20. századbeli források állítják. Maga Constantin C. Giurascu is úgy véli, hogy Mihai Viteazul származása a „román történelem nagy kérdőjele”.

A román történetírás 1989 előtt régi uralkodó család sarjának mutatta be Mihai Viteazult, aki Románia egyik legjelentősebb uralkodója volt. A Ceauşescu-féle „történetírás” ugyanakkor cáfolhatatlan igazságnak tüntette fel a vajdáról tudatosan terjesztett legendákat. Mihai Viteazul udvarának krónikásai maguk is mennybe emelik az uralkodót – igaz, ha akkoriban létezett volna életbiztosítás, a biztosítótársaságok aligha kötöttek volna életbiztosítási szerződést a másképpen író krónikással.

Hamis iratok

Ezek szerint Mihai Viteazul Pătrașcu cel Bun havasalföldi uralkodó fia lett volna – még akkor is, ha már egyes 16. századbeli források szerint csak törvénytelen fia lehetett volna. De még ezt az állítást is csupán igen kevés forrás támasztja alá, de ezek arról is beszélnek hogy Mihail Viteazul nemesi származása igencsak kétségbe vonható, hiszen a legjobb esetben is Jó Pătrașcu cel Bun és egy ma már nem létező településből, Târgul de Floci-ból származó, nemességgel és uralkodói származással egyáltalán nem rendelkező,  bizonyos Tudora asszonyságnak a szerelemgyermeke lett volna. Pătrașcu cel Bun ugyanis ekkor már régóta házas volt, Mihai Viteazul tehát semmiképpen sem ismerhette el törvényes gyermekének.

Mihai Viteazul tehát kétségkívül nem volt uralkodói család sarja, feltehetően egyszerű kereskedő volt. Jelenkori történészek is kétségbe vonják Mihai Viteazul nemesi származását. Mindenekelőtt állításaikban arra alapoznak, hogy az uralkodó nem lehetett a Baszarab nemzetségbe tartozó Pătrașcu cel Bun fia, hiszen az uralkodó egy évvel Mihai Viteazul születése előtt meghalt. Az is meglehetősen kétséges, hogy Pătrașcu cel Bun életének utolsó hónapjaiban vétkezett volna, hiszen már jó ideje súlyos beteg volt.

Mihai Viteazult feltehetően hamis iratok alapján emelkedett az uralkodói családban születettek rangjára. Egyes források szerint mindez 1593-ban, történt, és minderre azért lett volna szükség, hogy lehetővé tegyék számára a trón megpályázását.

Nem román, hanem görög

Kortársa, és a Mihai Viteazulhoz közelálló, ilyvói, azaz lembergi (mai nevén lvivi) Petre Grigorovici a bécsi udvart tájékoztató levelében arról írt, hogy a román uralkodó egy Targul de Floci-i pálinkafőző assszony és egy Romániában üzletelő, konstantinápolyi görög kereskedő szerelemgyermeke. Anyja, Tudora asszonyság maga is görög származású, Epiruszból származik, így tehát Mihai Viteazul teljes mértékben görögnek tekinthető.

A 16. századbeli lengyel kancellár, nagyhetman, Jan Zamoyki szerint Mihai Viteazul nagybátja, Craiova bánja, Janisz, és a bán édestestvére, Tudora asszony vérfertőző kapcsolatának gyümölcse. A nagyhetman egyik hivatalos dokumentumában Mihai Viteazult „Epirotae Ianii filius”-ként, azaz Epiruszi Ianis fiaként említi.

A vérfertőzés tényét azonban a legtöbben cáfolják, igaz, azt azonban elismerik, hogy Mihai Viteazul apja valóban Janisz volt, Tudora asszony azonban nem a testvére, hanem a szeretője volt.

Annak igen nagy a valószínűsége, hogy Mihai Viteazul szegénységben nőtt fel. Olyan források is vannak, hogy fiatal korában marhakereskedéssel foglalkozott a Duna mindkét oldalán. Janisz támogatása ellenére minden bizonnyal keményen megdolgozott a megélhetésért ifjú korában. Az biztos, hogy nem a nemesi származású szerelemgyermekek életét élte: nem jártba be a külföldi országokat, nem élt fényűző életet. Uralkodóvá korántsem saját érdemei miatt, hanem kizárólag Janisz hathatós támogatásával válhatott.

Az tény, hogy Janisz mindvégig Mihai Viteazult segítette, támogatta. A befolyásos craiovai bán emelte fel aztán szerelemgyermekét asztalnoki rangra, és ezzel indult el voltaképpen Mihai Viteazul karrierje. 

Kapcsolódók

Kimaradt?