Európai esküvői szokásokra vadásznak Csecsenföldön

Esküvői razziákba kezdett a csecsenföldi Groznij városvezetésének kulturális osztálya, hogy elejét vegyék az európai szokások elterjedésének.

Az intézkedéseket azzal indokolta, hogy az utóbbi időben a csecsen esküvőkön „egyre több az európai árnyalat”. A kulturális hatóságok az olyan európai szokások megjelenését nehezményezik, mint a menyasszonytánc vagy az esküvői torta felvágása. Továbbá a vendégek külső megjelenése is problémás. Sok fiatal férfi és nő öltözéke nem felel meg a vallási és nemzeti hovatartozásuknak – áll az osztály honlapján olvasható közleményben.

A razziákat végrehajtó felügyelő csoport tagjai közt a nemzeti esküvők szakértői is jelen vannak. A hatóságok a közeljövőben kidolgozzák az esküvők megtartásának feltételeit – teszi hozzá a dokumentum.

A kulturális osztály razziái két hete vették kezdetüket. A hatóságok állítása szerint az esküvők szervezői és az éttermek is megértéssel fogadták az osztály javaslatait.

Ramzan Kadirov, Csecsenföld elnöke szeptember végén utasította a menyasszonyi ruhaszalonok tulajdonosait, hogy ne áruljanak túlságosan sokat megmutató ruhákat. Az elnöki utasítást azzal indokolta, hogy az európai divatot követő „túl nyitott ruhák” viselése nem helyes, és semmi köze nincs a csecsen kultúrához. „Mindent meg kell tenni azért, hogy megőrizzük nemzeti hagyományainkat és szokásainkat” – mondta Kadirov.

Kimaradt?