Sofőrvizsga nélkül ígértek gépjárművezetői jogosítványt Háromszéken

Kenőpénzért árusítottak gépjárművezetői jogosítványt Háromszéken.

Harmincnapos előzetes letartóztatásba került két Kovászna megyei férfi, akiket azzal vádol az ügyészség, hogy 1500 euróért cserében gépjárművezetői jogosítványt ígértek ügyfeleiknek. Azt állították, hogy közben tudnak járni az illetékes hivataloknál a jogosítvány kiállítása érdekében, illetve a már meglévő engedélybe újabb járműkategóriák vezetési jogát is be tudják jegyeztetni.

 A Kovászna megyei ügyészség szóvivője, Aldea Adrian a Maszolnak elmondta, a belügyminisztérium korrupcióellenes igazgatósága (DGA) és a Román Hírszerző Szolgálat segítségével lefülelt személyeknél, illetve az ügyben érintett sepsiszentgyörgyi intézmények székhelyén a napokban házkutatást tartottak.

Kiderült, hogy a két gyanúsított – Otea Petrică és Deme Csaba – idén július és szeptember között több személytől igényelt fejenként 1500 euró kenőpénzt. A befolyással való üzérkedéssel vádolt férfiakat 30 napos előzetes őrizetbe helyezték. 

Kimaradt?