Nagy bejelentésre készül a Marsról a NASA

Hétfőre összehívta a sajtót a NASA, hogy egy „hatalmas tudományos eredményről” számoljanak be.

A Daily Mail szerint a nagy bejelentés a Marssal lesz kapcsolatos. „Mars-rejtély: megoldva”- ezzel a címmel harangozták be a sajtótájékoztatót, így nem csoda, hogy az egész tudományos világ tűkön ülve várja a hétfői eseményt.

A lap szerint a NASA azt jelenti majd be, hogy „folyó vízre” bukkantak a vörös bolygón. Ha a tudósok valóban találtak folyékony vizet a bolygón, az  fontos bizonyítéka lehet annak, hogy volt élet rajta.

Nem új keletű felfedezés, hogy a Marson víz lehet. Már a legelső szondák fényképein is azonosítottak olyan látható felszínformákat, amelyeket folyékony víz alakított ki, és a bolygó közismert vörös színét okozó hematit is jellemzően vizes közegben alakul ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?