Milliós tételekben lophatták az áramot Lagzi Lajcsiék

Vizet, gázt és áramot is lophattak Galambos Lajosék, a kézműves rezsicsökkentéssel pedig évente akár több millió forintot is spórolhattak – írja a magyar mulatós zene kedden őrizetbe vett sztárjáról az Index.

A portál úgy tudja, hogy a tatai Boglárka Apartmanparkot már eleve úgy tervezték, hogy ott áramot lehessen lopni, erre a célra egy külön gipszkartonfallal leválasztott szobát alakítottak ki az épületben. A gyanú szerint a lakodalmas zenész mocsai házában, a Mocsa Öregtó Kft. telephelyén is lophatták a gázt és az áramot.

Ismert, a nyomozók szeptember 22-én egy 54 éves férfit és 49 éves mocsai nőt, valamint egy 39 éves táti lakost otthonukban elfogtak és előállítottak a főkapitányságra, ahol bűnügyi őrizetbe vették őket. Később kiderült, egyikük a Lagzi Lajcsi néven ismert Galambos Lajos, csütörtökön akár kezdeményezhetik előzetes letartóztatását is.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?