„Hagymakupolás honfoglalás” készülődik Kalotaszegen

Internetes körlevélben kérik vállalkozók támogatását egy Tordaszentlászlóra tervezett ortodox templom megépítéséhez – közölte kedden az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei szervezete.

 Az EMNP felhívja az egyház, a helyi döntéshozók és a lakosság figyelmét arra, hogy 98%-ban magyarok lakta település etnikai arányainak mesterséges megváltoztatása – melyet eredményezhet az új templom megépítése – ellentétes a nemzetközi szabályokkal, s a tervezett templom idegen az őshonos közösség kultúrájától, felekezeti szokásaitól és hitbéli meggyőződésétől.

 A közlemény szerint a Tordaszentlászlói Ortodox Mozgalom (Mișcarea Ortodoxă Săvădisla) által jegyzett körlevélben „román nemzeti projektnek” nevezik a magyar faluban építendő román templom megvalósítását. A levél csatolmányaként olvasható az Andrei érsek által hozott határozat is, amelynek értelmében a tordaszentlászlói román közösség átkerült – leányegyházként – a járarákosi egyházhoz, ez utóbbi egyházközség papját – Ranta Paul Mihait – pedig azzal bízza meg, hogy tegyen javaslatot egy templomépítésre alkalmas tordaszentlászlói telekre.

Egyes információk szerint a terület kijelölése már megtörtént, így a munkálatok is hamarosan elkezdődhetnek, noha a most felépíteni kívánt templom mindössze egy kilométerre lenne a magyarfenesi ortodox templomtól, amely egyedül is alkalmas a környék ortodox hívőinek kiszolgálására.

 Az EMNP szerint az ortodox egyház katolaszegi terjeszkedését csak a magyar földtulajdonosok akadályozhatják meg azáltal, hogy a tulajdonukban lévő területeket nem adják el, vagy csak saját nemzeti közösségük tagjainak kínálják fel megvételre.

Kapcsolódók

Kimaradt?