Marosvásárhely: a magyarság tíz százaléka regisztrált az előválasztásokra

Közel ötezren regisztráltak már Marosvásárhelyen az előválasztásokra – derült ki Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei és Peti András a városi szervezet elnökének hétfői sajtótájékoztatóján.

A kitűzött időpont közeledtével egyre inkább nő az érdeklődés az előválasztások iránt, amint azt Brassa Zsombor elmondta az ötezer regisztrált személy a marosvásárheyi magyar közösség tíz százalékát jelenti, ezt az arányt az RMDSZ helyi politikusai megfelelőnek érzik. A két politikus közölte: tíz-tizenkét választási körzetet terveznek, megkereséseikre pedig az egyházak is pozitívan válaszoltak.

Csütörtökön indul ugyanakkor a városi konzultáció, amely során több mint ezer családot keresnek fel, hogy egy húsz kérdést tartalmazó űrlapot kitöltessenek. Elhangzott: ez egyfajta felkészülést jelent a jövőben esedékes helyhatósági választásokra, ez által szeretné megtudni az RMDSZ, hogy mit gondol a magyar lakosság a várost érintő fontosabb kérdésekről, a közösség jövőjéről.

Alakulnak a városi körzetek is, ahogy arról korábban már beszámoltunk, az eddigi 13 helyett nyolc körzete lesz a városi RMDSZ-nek. Eddig megalakult öt körzet, hétfő este pedig még három alakuló ülésre várják a lakónegyedek magyar közösségeit. A Maszol érdeklődésére Brassai Zsombor elmondta: a körzeti alakuló ülésekre a fiatalok mellett sokan eljöttek a régi RMDSZ-tagok közül is. Hétfő este 7 órától a Szabadi úti, a Szabadság utcai és a Belvárosi körzetek alakuló ülését tartják. „Amikor június 22-én meghirdettük az új körzetek megalakulását, akkor szeptember 30-t tűztük ki határidőnek. Ezt sikerült is betartanunk” – mondta a megyei RMDSZ-elnök.

Kedd este 6 órától az RMDSZ-frakció kezdeményezésére közmeghallgatásra kerül sor a vegyi kombinát ügyében a Kultúrpalota kistermében. Brassai Zsombor és Peti András elmondta, az eseményre meghívtak minden illetékes személyt, az érintett intézmények képviselőit: az Azomureș vezetőségét, a környzetvédelmi őrséget és hatóságot, a polgármesteri hivatalt, illetve azoknak a szakembereknek a jelenlétére is számítanak, akik érdemben hozzá tudnak szólni a vitához, például a közegészségügyi igazgatóság képviselőit.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?