Egyetlen ital miatt eltávolították egy lány gyomrát

A most 20 éves Gaby Scanlon a 18. születésnapját ünnepelte a lancasteri Oscar’s Wine and Bistro elnevezésű szórakozóhelyen, amikor a tudtán kívül folyékony nitrogénnel szervírozott felest megitta, és ez tragédiához vezetett.

A fiatal nő vallomásában azt is elmondta, rákérdezett a pultosnál arra, veszélyes-e az ital, de nemleges választ kapott.

„Csak legyintett és azt mondta, nyugodtan megihatom. Sőt, buzdított is, hogy gyorsan igyam meg, amíg még füstöl.” A pultos valószínűleg nem tudta, hogy az ilyen italokkal várni kell: legalább 10 másodpercet, de inkább többet a folyékony nitrogén kitöltése után. Különben súlyos sérüléseket okoz – írja a The Yorkshire Press nyomán a 24.hu.

Gaby ennél jóval korábban itta meg a felest, és mint mondja, azonnal érezte, hogy valami baj van. „A gyomrom szinte felrobbant. Borzasztó fájdalmat éreztem, és szinte azonnal el is ájultam.” A fiatal lányhoz azonnal mentőt hívtak, akik a Lancaster Royal Infirmary kórházba szállították.

A nyomozati anyag szerint Gabyn az orvosok még aznap este életmentő műtétet hajtottak végre. El kellett távolítaniuk az egész gyomrát, hogy életben maradhasson. Az esetet követően a fiatal lány családja beperelte a szórakozóhelyet, és több évig tartó huzavona után, meg is nyerte a pert. 100 ezer fontos, átszámítva több mint 42 millió forintos kártérítést kaptak az elégtelen tájékoztatás és az okozott egészségügyi kár miatt.

Kimaradt?