Sokszor életveszélyesen túlzsúfoltak a háromszéki szórakozóhelyek

Borsos pénzbírsággal és bezárással fenyegetik a túlzsúfolt szórakozóhelyeket Háromszéken. A készenléti felügyelőség parancsnok-helyettese szerint emberéletek forognak veszélyben a szabályok áthágása miatt,

Nemrégiben szigorodott a tűzvédelemre vonatkozó 170/2015-ös törvény. A jogszabály 50 és 100 ezer lej közötti bírsággal sújtja azon a szórakozóhelyek, klubok, diszkók tulajdonosait, akik vendégeik életét veszélyeztetik azzal, hogy a helyiség kapacitásánál több személyt befogadnak. Súlyos esetben a vállalkozó működési engedélyét is bevonhatják.

Magyarországon korábban tragédia is történt egy túlzsúfolt szórakozóhelyen. Négy éve a budapesti Nyugati téren lévő West-Balkán nevű klubban, az egykori Skála Metró épületében két lány és egy fiatal nő halt meg, 14-en pedig megsérültek. Az áldozatok 17 és 24 év közöttiek voltak. A szórakozóhelyre közel 3000 embert engedtek be, és a három áldozat nem élte túl a hatalmas tömeg által kifejtett fizikai nyomást. A boncolás szerint fulladás volt a haláluk oka.

A Kovászna Megyei Készenléti Felügyelőség (ISU) parancsnokhelyettese, Liviu Simonca hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a következő időszakban rajtaütésszerűen razziázni fognak az éjszakai szórakozóhelyeken. A tűzoltótiszt szerint az ellenőrzések során nem irgalmaznak senkinek, aki fiatalok életét veszélyezteti a tűzvédelmi szabályok be nem tartásával.

Tájékoztatása szerint előfordult már, hogy egy száz férőhelyes klubba akár négyszáz szórakozni vágyó fiatalt is beengedtek, így baleset esetén emberéletek kerültek volna veszélybe, mert nincs ahhoz elegendő kijárat, menekülési útvonal, sőt hiányzik a hidegvérét megőrizni képes biztonsági szakember is, aki irányítani tudná a menekítést.

Liviu Simonca rámutatott: külföldön gyakran látni a klubok, diszkók előtt, hogy sorokban állnak a vendégek, és a biztonságiak a helyiség kapacitását figyelembe véve csak annyi embert engednek be, ahány elhagyja az épületet.

A háromszéki Készenléti Felügyelőség szakembere szerint a razziák során akkor is borsos pénzbírságot rónak ki, ha kiskorúakat találnak a szórakozóhelyeken, a második kihágásnál pedig bezárják az egységet.  Liviu Simonca szerint nem a büntetés a céljuk, ezért időben figyelmeztetik a szórakozóhelyek tulajdonosait, hogy igyekezzenek betartani a szabályokat.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?