Hívd meg a papodat sörözni világnap van

Szeptember 9-e a nemzetközi hívd meg a papodat egy sörre világnap. A meghívás későbbi időpontra is szólhat, és – bár a mozgalmat a katolikus egyház kezdeményezte – más felekezetűek is bekapcsolódhatnak.

A felhívás fő üzenete: a papok is emberek, szívesen barátkoznak és szükségük van szórakozásra, de különleges hivatásuk miatt gyakran a hagyományos baráti és családi kapcsolataik háttérbe szorulnak. Ha elszólítja őket a kötelesség egy távoli plébániára vagy éppen a mindennapi munkájukat végzik, előfordulhat, hogy kevesebb időt tölthetnek a szeretteik közelében.

„Egy pap nem napi nyolc órát dolgozik, hanem jellemzően akár tizennégyet is: esket és temet, betegeket látogat és gyóntat, valamint persze misézik. Ezeket pedig nem mindig lehet halogatni: ha beteghez hívják, akkor azonnal kell mennie, akár éjjel is. Mindezek után pedig hazamegy a paplakba, ahol vidéken jellemzően senki sem várja. Ha beteg, magányosan gyógyul és persze legfeljebb a könyveivel ütheti el az időt, ha nem tud aludni” - írja az apologetika.blog.hu szerzője.

Éppen ezért egyáltalán nem tolakodó a papunkat meghívni egy jó sörre. Persze van, aki borozna inkább, de a keresztelést végző vagy az esküvőnél segédkező atyát családi vacsorára is meghívhatjuk. Ha nincsen rá ideje, akkor jelezni fogja, de biztosan jól fog esni neki a gondolat. Ez a nap arra emlékeztetheti őket, hogy nem „papipari szakmunkásként”, hanem megbízható, önfeláldozó, szerető testvérekként gondolunk papjainkra.

Kapcsolódók

Kimaradt?