Közösségi élménynek szánja az SZNT a Székelyföld határainak kivilágítását

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közösségi élményt kíván nyújtani a székelyeknek azzal, hogy október 24-én este őrtüzekkel és fényszórókkal kivilágítják Székelyföld külső határait.

Erről Izsák Balázs SZNT-elnök beszélt kedden, egy sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón. "Nem az a cél, hogy bekerüljünk a rekordok könyvébe. Az az elsődleges célunk, hogy minél több székely ember számára közösségi élményt adjunk" - jelentette ki Izsák Balázs. Hozzátette, hogy a székely zászló mellett Székelyföld körvonala is jelkép, és meg akarják mutatni, hogy Székelyföld körvonala nem azonos a román kormány által elképzelt közép-régió körvonalával.

„Tudatosítani kell az emberekben, hogy ehhez a területhez ragaszkodunk. (...) Ez az a terület, amelyen a székelység ma is 75 százalékos többséget alkot, és amelyen a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartája szerint a magyar nyelv regionális nyelv" - fogalmazott Izsák Balázs.

 Izsák Balázs elmondta, számítanak az önkormányzatok, a történelmi magyar egyházak és a politikai szervezetek mozgósítására. Hozzátette, arra számít, hogy ezen a rendezvényen többen vesznek részt, mint a 2013 októberében tartott székelyek nagy menetelésén, hiszen kevesebbet kell majd utazni ahhoz, hogy Székelyföld belső településeiről eljussanak egy-egy határtelepülésre.

Elmondta, az eredeti elképzelés az volt, hogy kilométerenként gyújtsanak őrtüzeket Székelyföld mintegy 750 kilométert kitevő határvonalán, de ma úgy látják, hogy nem lehet központilag kijelölni a világítási pontokat. Ezért mindenütt a helyi közösségektől várják, hogy a terepviszonyok ismeretében szervezzék meg a saját világításukat. A résztvevőket mindenütt 17 óra 30 percre várják a gyülekezési pontokra, és a csoportok ökumenikus istentiszteletek után indulnak el a határra, ahol egy később rögzítendő időpontban gyúlnak majd ki a fények.

Izsák Balázs arra figyelmeztetett, hogy az őrtüzek fényét gépjárművek ezrei egészíthetik ki fényszórójukkal, úgy, hogy a vízszintes fényt tükrök segítségével az ég felé irányítják. Hozzátette, szervezik, hogy Székelyföld kivilágított határairól légi felvételek készüljenek.

Az SZNT elnöke elmondta, az elmúlt napokban háromszéki határtelepüléseket látogatott, és nagy lelkesedés tapasztalt a helyi közösségekben. Reményét fejezte ki, hogy ez a megmozdulás a „sajtó ingerküszöbét" is átlépi, és ráirányítja a figyelmet a székelyföldi autonómiatörekvésekre.

Kapcsolódók

Kimaradt?