Borbély: a menekültkérdés megoldása nem csak az EU feladata

A Jordán Hásimita Királyság miniszterelnök-helyettesét és külügyminiszterét, Nasser Judehet fogadta csütörtökön Bukarestben Valeriu Zgonea képviselőházi elnök és Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke. A találkozón a két ország diplomáciai kapcsolatáról, politikai és gazdasági együttműködéséről, valamint a menekültválságról egyeztettek.

Felszólalásában Borbély László hangsúlyozta: a közel-keleti régióból Jordánia számít az egyik legstabilabb országnak, élen jár a nyugati politikák támogatásában. „Romániának jó diplomáciai kapcsolata van Jordániával, amit az is bizonyít, hogy a jelenlegi Jordán kormány két minisztere Romániában végezte egyetemi tanulmányait” – fogalmazott Borbély.

A menekültkérdésre is kitérve, a külügyi bizottság elnöke elmondta: a bevándorlókkal kapcsolatos problémák megoldása nem csak az Európai Unió feladata kell legyen, globális tárgyalásokra van szükség, amelyben Jordániának is komoly szerepe van, hiszen az ország 2014-2015 között az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagja.

„Ezért is fontos, hogy szorosabb és rendszeresebb együttműködés alakuljon ki a két ország között, fontos, hogy ezeknek a találkozóknak parlamenti dimenziója legyen, mert meg kell találnunk azokat a pozitív példákat, amelyek elősegítik a két ország egymáshoz való közeledését” – tette hozzá Borbély.

Kapcsolódók

Kimaradt?