Ilyennek látják Bukarestet a külföldi turisták

A román és magyar fővárost felkereső turisták szerint Budapest Európa egyik legszebb fővárosa, Bukarestről pedig úgy vélekednek, hogy a román fővárosban is „akad látnivaló”. Bukarestet régebben „kis Párizsnak” nevezték – a hasonlat azonban már régóta nem érvényes.

Elvárások és előítéletek nélkül

Arról, hogy miként vélekednek a külföldiek a román fővárosról, egy útikalauz két szerzője 60 ország több mint 600 Bukarestbe látogató turistáját kérdezte meg. Az angol nyelven megjelenő Travels of Bucharest című kiadvány szerzői, Alex Filip és Dragoş Asaftei kiadványukat fényképekkel gazdagon illusztrálták.

Az útikalauz szerint a Bukarestet felkereső turisták nagyjából minden várakozás, elvárás nélkül érkeznek a román fővárosba, igaz, többnyire mentesek a negatív előítéletektől is. Ez mindenképpen előnyére szolgál a városnak, mivel a vendégek igen sok esetben kedvező benyomásokkal távoznak a Dâmbovița partjáról.

Szinte valamennyien igen jól érzik magukat a felújított régi városközpontban, nagy hatást gyakorol rájuk a Ceauşescu által építtetett Nép Háza, az épületmostrumnak az az észak-koreai fővárosra emlékeztető környezete, és általában tetszik nekik Bukarest architektúrája, a Herăstrău-tó és környéke, a város (még mindig) eléggé sok zöld övezete.

Ráhajtani az éjszakára

A felújított régi központ valóságos mágnesként vonzza őket, hiszen ez a vendéglők övezete, és rendszerint az sem zavarja őket, hogy a felújítás ellenére sok épület még szinte romos állapotban van. A szerzők szerint valamennyi általuk megkérdezett turista elégedetten nyilatkozott a régi városközpontról. Nappal megcsodálják a régi épületeket, a szűk, kanyargós utcákat, este pedig a vendéglők vonzzák őket.

Európa több fővárosában is vendéglőkkel népesítették be a régi városközpontot, ám Bukarestben hajnali 3-4 óráig is szól a zene, míg másutt – elsősorban az északi városokban – jóval éjfél előtt „zenecsend” van. Ennek kapcsán több vitára is sor került a régi városrész lakóival, de végül is a „vendéglátóipariak” győztek.

A külföldi turisták mindezt igen „coolnak” vélik, hiszen akár reggelig szórakozhatnak, ami odahaz számukra szinte lehetetlen. Az útikalauz szerzői szerint Bukarestnek éppen az éjszakai életre, az éjjeli szórakozási lehetőségekre kellene ráhajtania.

Hiányos tájékoztatás

A Bukarestbe látogató külföldi turisták csaknem mindegyike megtekinti a Nép Házát, ellátogat a történelmi múzeumba. A véleményük mindezekről igencsak változó – főleg a Nép Háza esetében –, ám a legtöbbjük maradandó élményekkel távozik a falumúzeumból. Tetszetősnek találják a Victoriei sugárúti palotákat, a Stavropoleos kolostort.

A bukaresti forgalomról, tömegközlekedésről is megoszlanak a vélemények, ám mindez attól függ, hogy honnan érkezik a turista: az Isztambulból, Teheránból érkezők „otthonosnak” találják a forgalmat, sőt, szerintük a román fővárosban könnyű a közlekedés. A Párizsból, Londonból, Budapestről érkezők viszont rossznak, nehézkesnek tartják a közlekedést, főleg pedig azt, hogy a forgalom rendszerint a KRESZ megszegésével zajlik, a metrójáratokat pedig túlságosan ritkának és zsúfoltnak tartják.

A legtöbb külföldi vendég elégedetlen a turisták rendelkezésére álló információkkal is. Kiábrándultan nyilatkoznak a szállodákban, a könyvesboltokban, újságárusoknál fellelhető útikalauzokról, prospektusról, a szállodai fogadóirodákban kapott tájékoztatásról. A fővárosban felállított tájékoztatási pontok többnyire zárva vannak. Mindennek tetejében a turistalátványosságok sincsenek megfelelően megjelölve a városban.

Mindezt némileg enyhíti az, hogy a turisták szerint Bukarestben igen sokan tudnak angolul, így a helyiek segítségével könnyebben eligazodhatnak a városban, a metróval pedig – a felszíni közlekedéshez képest – viszonylag könnyen igen sok helyre eljuthatnak.

Szép és csúf Bukarest

A Bukarestbe látogató külföldiek egyöntetű véleménye szerint kétfajta Bukarest létezik: az egyik a szebbik város, amely a központot, a zöldövezeteket öleli fel, a másik pedig a csúnya metropolisz, itt általában a főváros külső területeit – a Ceauşescuék idején kiépült, kocka-lakótömbös rideg, rút lakótelepeket említik meg.

A Travels of Bucharest szerzői szerint a Bukarestről megjelent eddigi útikalauzok nagyjából alig különböztek egymástól, többnyire ugyanazokat az információkat tartalmazták. A mostani útikalauzban teljesen új elemnek számít az, hogy igyekszik nagymértékben kielégíteni a 600 turista szempontjait, a benne lévő információkat pedig megpróbálták elvárásaiknak, igényeiknek megfelelően csoportosítani. Ígéretük szerint az útikalauz újabb kiadásai tovább javulnak majd.  

Kimaradt?