Kolozsváron megszegték a Kárpát-medence kenyerét

Kolozsváron a Kárpát-medence kenyerének a megszegésével, és a Szent István-napi Néptánctalálkozó gálájával ünnepelték Augusztus Huszadikát.

A kincses városban a magyar napok főtéri nagyszínpadán szegték meg csütörtök délután a Kárpát-medence Szolnokon kisütött kenyerét, melyet a történelmi magyar egyházak vezetői áldottak meg. Amint Kovács Sándor a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke elmondta, a 150 kilós kenyér alföldi lisztből, kárpátaljai forrásvízből, vajdasági kovászból, és felvidéki burgonyából állt össze. A Kárpát-medence egészéből összegyűlt pékek munkáját a székelyföldi Diószegi László pékmester irányította.

A város főterén immár 17. alkalommal tartják augusztus 20-án a Szent István-napi Néptánctalálkozót, mely hat éve immár a Kolozsvári Magyar Napok része. Az idei Néptánctalálkozón 11 ország 20 nemzeti és regionális kisebbséget képviselő néptáncegyüttese vesz részt. A Kárpát-medence országai mellett Németországból, Lengyelországból, Lettországból, Oroszországból, és Fehéroroszországból is érkeztek néptáncegyüttesek a rendezvényre.

banner_EY6qCwSh_300x250.1b.jpg
banner_4BXYiPC5_970x250.1b.jpg
banner_1xHqgGl2_728x90.1a.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?