László Attila hídelvei választókkal találkozott

Kötelességünket tesszük – ezekkel a szavakkal értékelte saját munkájukat László Attila, az RMDSZ szenátorjelöltje Kolozsváron, a szövetség hídelvei kerületében lezajlott csütörtök esti közönségtalálkozón.

A körzet szenátorjelöltje a Negyedeljük gondjainkat elnevezésű, kihelyezett lakónegyedi fogadóórák keretében a Fellegvár, valamint a Kőváry-telep lakosaival találkozott. Az eseményen jelen volt a kincses város alpolgármestere, Horváth Anna, valamint a szövetség körzeti képviselőjelöltjei: Csoma Botond és Kinizsi Zoltán, a csapathoz a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, Vákár István és Lőrinczi Zoltán megyei önkormányzati képviselő, szenátorjelölt is csatlakozott.  laszlo

A találkozón László Attila kifejtette: ő és társai kötelességüknek érzik minden egyes magyar embert megszólítani, hiszen olyan választási rendszer van érvényben, amelynek köszönhetően valósággal imádkozni kell, hogy a mandátumok visszaosztása során parlamenti képviselethez jussunk. Ezért minden szavazatra és mindenki segítségére szükség van, nem beszélve arról, hogy olyan négy év következik, amikor nem lenne jó „a kispadról” nézni, ahogyan mások a fejünk felett döntenek a mi sorsunkról.

László Attila kifejezte reményét, hogy sikerül visszaállítani a 2008 előtti állapotokat, amikor Kolozs megyének két képviselője és egy szenátora volt a parlamentben. Az RMDSZ szenátorjelöltje szeretné, ha olyan helyzetbe kerülne a magyarság, hogy ismét kormányzati szerepet vállalhasson. László Attila felhívta a figyelmet: keddtől a Lakatos utca 9-es szám alatt kampányközpont működik majd, ahova szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Horváth Anna a választásokról szólva úgyszintén a szavazatok fontosságát hangsúlyozta, hiszen a korábbi esetek is bizonyítják, hogy csupán néhány vokson múlhatnak mandátumok. Kisbács példája tükrözi a legjobban ezt a helyzetet: az idei, júniusi önkormányzati választáson 95 százalékos magyar részvétel mellett mindössze öt szavazat hiányzott ahhoz, hogy az RMDSZ jelöltje elnyerje a polgármesteri tisztséget. 

Csoma Botond kolozsvári városi tanácsos, a körzet egyik képviselőjelöltje is arra hívta fel a figyelmet, hogy minden magyar ember számít, illetve hogy mennyire fontos minden egyes magyar szavazat. A kolozsvári tanácsban zajló legutóbbi esetekkel, a temetőszabályzat új tervezete, illetve és a római katolikus egyház által visszaigényelt Bob utcai iskola kapcsán kirobbant vitával példázta a nacionalista, magyarellenes hangulatkeltés felerősödését. Véleménye szerint a 2004 előtti időkhöz képest valóban észlelhető változás a helyi önkormányzatban, de Funar szelleme időnként még mindig „előbújik” és tovább kísért. Csoma Botond úgy látja: a román pártoknak nincsenek valós megoldásai az ország problémáira, és ezért az etnikai kártyát próbálják ismét kijátszani. 

Kinizsi Zoltán, a körzet másik képviselőjelöltje bemutatkozójában kifejtette: az egészségügyi minisztérium tanácsosaként kollégáival minden egyes apróságért valósággal közelharcot kellett vívniuk. A kolozsvári alpolgármester kabinetvezetője az RMDSZ parlamenti jelenlétének fontosságát hangsúlyozta, míg a kormányzati szerepvállalásról úgy vélekedett: csak akkor látja értelmét ennek, ha a többségi pártok egyenrangú partnerként kezelik a szövetséget, amit hasonlóképpen Budapesttől is elvár.

Vákár István – aki Lőrinczi Zoltán szenátorjelölt társával együtt a megyét járják – hozzászólásában egyebek mellett azt hangsúlyozta: azért kell továbbra is ott lennünk a parlamentben, mert az RMDSZ által eddig kiharcolt jogokat meg kellene őrizni. Meglátása szerint a parlamenti jelenlét a helyi, önkormányzati szinten folytatott munkát is nagymértékben befolyásolja. Ezért arra kérte a jelenlévőket, hogy rokonaikat, ismerőseiket és barátaikat is győzzék meg: december 9-én menjenek el szavazni, és voksoljanak az RMDSZ-re.

Kimaradt?