Komoly tömeget vonzott be a SIC Feszt
Sikerrel zárta kapuit a hét évvel ezelőtt Háromszéki Szabadegyetemre, majd SIC Fesztre keresztelt rendezvény, amelyet a Bethlen Gábor Alap támogatott.
Az idei fesztivál számokban a következőképpen fest: 13 előadás, 61 előadó, 7 koncert, 4 lemezlovas, 60 szervező, 320 állandó táborlakó, 4047 fesztiválozó és 72 929 személy elérése a Facebookon.
Olteán Csongor, főszervező elmondta “évről évre tartalmasabb rendezvényt tudhatnak maguk mögött. A jövő évi SIC Fesztet már most elkezdték szervezni, 2016-ban újra Csomakőrösön, augusztus 11-14. között várják a fesztiválozókat. "Ami már most biztos, hogy több táborlakónak lesz lehetősége bekapcsolódni, négy napos lesz a rendezvény és a fellépő együttesek sora is bővülni fog” – ígérte a HÁRIT elnöke.
Grüman Róbert, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke kiemelte, „a több éves munkának köszönhetően, a SIC Feszt – Székelyföldi Szabadegyetem az erdélyi és székelyföldi fiatalok egyik kedvenc találkozó pontja lett. Az RMDSZ továbbra is kiemelten fogja támogatni a rendezvényt, hisz a fiatalok nevelése, közösségé való kovácsolása közös feladatunk. Az ez évi részvétel és tábori hangulat bizonyítja, hogy jó ügyet támogatunk és az is fontos, hogy a fiatalok visszajelzése alapján hiánypótló rendezvény a SIC Feszt. Közéleti is politikai vonatkozásban is fontos előadások hangzottak el, ami talán a legfontosabb, hogy a jövő évi választásokra az összefogás újabb alapját itt tehettük le.”
A szervezők célja, hogy a SIC Feszt az erdélyi fesztivál palettán tovább erősítse pozícióját és a jövőre nézve a közéleti, ifjúsági és szabadidős programok mellett, a családoknak is nyújtson kikapcsolódási lehetőséget.