Vízkrízis Galacon: félmeztelenül mosta meg az utcán a fenekét egy nő

Elképesztő tettekre sarkallja a vízhiány a galaciakat: vasárnap egy félmeztelenre vetkőzött nőről készült videófelvétel, aki fényes nappal az utcán mosta meg fenekét.

A felvételt egy taxis készítette. Tájékoztatása szerint az "akcióra" Galacon, a Turist hotel előtt, néhány méterre a város legnagyobb sugárútjától került sor, ahol egy nemzetköri fúvósfesztivál eseményei zajlottak.

A rendőrség vizsgálást indított az ügyben, egyebek mellett közszeméremsértés miatt. A videó itt nézhető meg

Az Adevărul tájékoztatása szerint nem ez az első ilyen akció, amely a súlyos vízszolgáltatási krízisre hívja fel a figyelmet a városban.

Júniusban például egy gyulafehérvári fiatalember egy ötletes fricskával tiltakozott az ellen, hogy a közüzemi szolgáltató elzárta tömbházukban a melegvíz-csapot: lakásának ablakából kihajolva, esővízzel mosta meg a haját, a tisztálkodásról készült videófelvételt pedig közzétette a Facebookon.

A hajmosási akciót Robert Grozav készítette, a jelenet "főszereplője" testvére, Alexandru.

A lap tájékoztatása szerint Galac lakosságának több mint 40 százaléka maradt meleg víz nélkül márciustól, miután a szolgáltató, az Electrocentrale és Apaterm csődbement. A városban a lakók négy százalékánál a hidegvíz-szolgáltatást is megszüntették az közköltség-elmaradások miatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?