Borbély magyarázatot vár Gogától és Dobrétól „angolos távozásuk” miatt

"A székely és a magyar zászló használata természetes velejárója ünnepi eseményeinknek, megemlékezéseinknek, ennek pedig törvényes háttere is van, hiszen a zászlók használatára vonatkozó törvény kimondja, hogy ünnepi alkalmakkor, mint például amikor az eseményen magyarországi testvérvárosok képviselőit fogadjuk, azzal tiszteljük meg a küldöttségeket, hogy kitesszük a magyar zászlót is" – áll az Borbély László RMDSZ-es parlamenti képviselő közleményében a Nyárádszeredai Napokon történtekről.

Mint korábban megírtuk, nem tetszett a magyar és a székely zászló, ezért nem vett részt a Nyárádszeredai Napok nyitórendezvényén Lucian Goga, Maros megye prefektusa és Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke.

A közleményben az áll, "az elmúlt 25 évben, annak ellenére, hogy az egyes politikai pártok, kormányzati képviselők időnként próbálták megkérdőjelezni a romániai magyar közösség nemzeti szimbólumainak használatához való jogát, Maros megyében – főként a nyárádmenti és a küküllőmenti településeken, ahol tömbmagyarságban élünk – a magyar közösség ünnepi rendezvényein jelen voltak nemzeti szimbólumaink."

Borbély felhívja a figyelmet arra," egy 2001-es kormányhatározat azt is kimondja, hogy az ilyen típusú ünnepek alkalmából nemzeti szimbólumainkat szabadon használhatjuk."

Mint írja, "ez nem csak udvariatlanság, de a törvény határozott semmibe vétele is a megye elöljárói részéről, akik 25 év elteltével sem értették meg, hogy a különböző nemzeti közösségek békés együttélése az egymás iránti kölcsönös tiszteleten, az egymás szimbólumainak, értékeinek elfogadásán alapul. A gesztusokra mivel egy hét elteltével sem kaptunk magyarázatot, a térség parlamenti képviselőjeként levéllel fordulok a két tisztségviselőhöz, és elvárom tőlük, hogy mihamarabb indokolják távozásukat rendezvényünkről, a Nyárádszeredai Napokról" – zárja sorait a képviselő.

Kapcsolódók

Kimaradt?